Orbán: a magyar állam nemzeti alapokon áll

Új korszak kezdődött Magyarország életében Orbán Viktor szavai szerint; a miniszterelnök a Figyelő hetilap csütörtök esti Top200 gáláján kijelentette, a magyar állam nem semleges, hanem keresztény értékrendet képvisel.A figyelo.hu-n pénteken megjelent tudósítás szerint a kormányfő azt mondta, a "magyaroknak van mire büszkének lenniük, és ideje, hogy győztesként tekintsünk magunkra". Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, amikor a munkanélküliség 11 százalék volt, komoly vállalást tett a magyar kormány, a mutató pedig 2018 végére 3,5 százalékra csökken. A fiatalok munkanélkülisége nyolc évvel ezelőtt megközelítette a 30 százalékot, ma ez az adat 10 százalék alatt van.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az utóbbi egy évben 90 ezer új munkahely jött létre a piacon, 42 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatásban dolgozók száma és 9 ezerrel a külföldön dolgozók száma is - mondta a kormányfő.

    
Orbán Viktor kiemelte a nemzeti önbecsülés megteremtését, mint a kormány egyik legfontosabb célkitűzését, amely erősen összefügg a gazdasággal. A közös nemzetgazdasági siker alapja a nemzeti önbecsülés, ehhez pedig az kell, hogy sikerként tekintsünk a saját életünkre - fogalmazott a miniszterelnök. Megjegyezte, hogy a magyarok hosszú évtizedek óta önvédelemre rendezkedtek be, nemcsak a politikában, hanem a mindennapi életben. Ha továbbra is olyan sikeresek akarunk maradni, mint amilyen sikereket elért Magyarország az elmúlt években, akkor kultúraváltásra van szükségünk: a vesztesek kultúrája helyett meg kell honosítanunk a győztesek kultúráját - szögezte le.
    

Nekünk, magyaroknak ki kellene lépnünk a történelem balekjainak, balszerencsére ítélt szereplőinek ruhájából, és el kell kezdenünk győztesként viselkedni - mondta a miniszterelnök. "Nem mi látogattuk meg a Budán megmaradt magyar emlékeket, hanem a törökök látogatták meg Budán a megmaradt török emlékeket" - utalt ironikusan Recep Tayyip Erdogan török államfő budapesti látogatására a tudósítás szerint.
   

Az öngyűlölet helyett a hazaszeret talaján állunk - hangsúlyozta Orbán Viktor, és megjegyezte, az öngyűlölet kultúrája helyett a hazaszeretet kultúráját kell tanítani az iskolákban, képviselni a politikában, a kultúrában és a gazdasági életben. A hazaszeretet kultúrája nem más, mint a mindennapi patriotizmus - folytatta.


A mindennapi patriotizmus arról szól, hogy a hazánk minden magyar számára a büszkeség forrása is, mert a haza a mi közös teljesítményünk. "Ezért büszkék vagyunk arra, amit mi 30 nemzedéken keresztül itt a Kárpát-medencében hozzá tudtunk adni ahhoz, amit európai kultúrának, európai történelemnek, európai civilizációnak nevezhetünk" - hangsúlyozta a kormányfő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

http://ujhazak.com