Bakondi György: pert indít a magyar állam az EU bírósága ellen

Pert indít a magyar állam az Európai Unió (EU) Bírósága ellen, hogy így támadja meg a testület azon döntését, amely naponta egymillió eurós büntetést szabott ki az országra - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

One részesedését a magyar állam 4iG Távközlési Holding részvényekre cserélte

A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. adásvételi szerződést kötött a 4iG Nyrt. csoportba tartozó 4iG Távközlési Holding Zrt.-vel.

Kormányszóvivő: erős magyar állam építése és megvédése a feladatunk

Erős, keresztény, európai magyar állam építése és megvédése a feladatunk - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalnak az államalapító, Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett pénteki ünnepi megemlékezésén.

Kártérítési pert indít a magyar állam ellen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség kártérítési pert készül indítani a magyar állam ellen, mert szerintük jogtalanul fosztották meg őket az egyszázalékos adófelajánlások gyűjtésének lehetőségétől - közölte Iványi Gábor, az egyház elnöke pénteken az MTI-vel.

LMP: a magyar állam nem egy gondoskodó állam, idén kevesebb kerül a karácsonyfa alá

A magyar állam nem egy gondoskodó állam, a kormány miatt idén kevesebb kerül a családok karácsonyfája alá - mondta Hohn Krisztina, az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője csütörtökön online sajtótájékoztatóján.

DK: a szociális ellátás a magyar állam kötelessége

A szociális ellátás a magyar állam kötelessége, amit nem háríthat át másra és nem vonulhat ki belőle - jelentette ki Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján egy frissen beterjesztett kormányzati törvényjavaslat kapcsán.

A Mol megpályázta a magyarországi települési szilárdhulladék-kezelési szolgáltatások hosszú távú koncesszióját

Kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Mol a Magyar Állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatra - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Rétvári: legyünk büszkék államunkra!

A magyar állam iránti büszkeségre szólított fel csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén.

Közös vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam MOL-Új Európa Alapítvány néven

MOL-Új Európa Alapítvány néven új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam.

Semjén: az őshonos nemzetiségek a magyar nemzet elszakíthatatlan részei

Az őshonos nemzetiségek a magyar nemzet elszakíthatatlan részei; a magyar állam feladata pedig, hogy fejlődésükhöz, gazdagodásukhoz és értékmegőrzésükhöz biztosítsa a feltételeket - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetiségekért-díj átadásán kedden Budapesten.

Harrach Péter: ezer éve változatlan a magyar állam, a magyar emberek törekvése

Ezer éve változatlan a magyar állam, a magyar emberek törekvése, hogy Magyarország a függetlenségét érzékenyen védő európai, magyar és keresztény állam legyen - jelentette ki a KDNP parlamenti frakcióvezetője, alelnöke kedden Szegeden.

Semjén: A magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket

A magyar állam támogatja a külhoni magyar pártokat és szervezeteket, mert ez a magyar nemzeti érdek, és ez következik a magyar alkotmányból.