Rétvári: legyünk büszkék államunkra!

A magyar állam iránti büszkeségre szólított fel csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén.Rétvári Bence közölte: míg a "történelem süllyesztőjében" sok állam tűnt el, addig a magyar, a nagyhatalmi törekvések ellenére, itt van. Legyünk büszkék több mint ezeréves államunkra, amely a történelem viharai között is meg tudott maradni olyannak, amilyennek Szent István megálmodta: önálló, keresztény, Európához tartozó államnak - mondta.
    

A politikus közölte: az államalapítás az egyik sorsfordító döntése volt a magyarságnak, mert anélkül a nemzet nem maradt volna fenn. Szent István annak idején a keresztény hit alapjaira építve tudott stabil viszonyokat teremteni; egy erős, nyugati, keresztény államot alapított - mondta Rétvári Bence. Szent István hosszú távra biztosította a magyar állam függetlenségét. Az általa lerakott szilárd alapok még az idegen uralmak kilátástalannak tűnő helyzeteiben is képesek voltak megőrizni a magyarok szabadságvágyát, törekvésüket az önrendelkezésre, a függetlenségre - hangoztatta a politikus.
   

Ma sem szeretnénk mást, mint hogy mindenki egyenrangú félként kezelje a magyarokat. Ne oktassanak ki minket külföldről! Mi tiszteletben tartjuk az ő döntéseiket, és nem szólunk bele más országok dolgaiba - közölte. Szent István király sziklára építette országát és életét, ez a szikla a keresztény hit. Kiállt az egyetemes keresztény értékrend mellett, elfogadtatta azt népével. Az államalapító megélte hitét, és élete utolsó percében Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának - mondta Rétvári Bence.
    

A közgyűlésen köszöntőt mondott Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke, Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője. Az ünnepségen átadták a megye legrangosabb kitüntetést, a Rákóczi-láncot, amelyet Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója kapott meg. Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeztek a koronavírus-járvány miatt. Közölte, hogy jövőre közel 460 milliárd forintot fordít a kormány az ágazat béremelésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com