Orbán-beszéd - Az ellenzéki pártok bírálták a kormányfő szavait

Az ellenzéki pártok szerint Európát nem a bevándorlóktól, hanem Orbán Viktortól kell megvédeni. A miniszterelnök szombati beszéde kapcsán a pártok azon véleményüknek is hangot adtak, hogy Orbán Viktor csak szavakban, illetve csak Tusnádfürdőn bátor.Orbán ViktorOrbán Viktornak a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor szombati fórumán elmondott szavaira reagálva Ujhelyi István azt mondta, a rendszerváltó Orbán Viktor egészen biztos, hogy "gyomorgörccsel hallgatná végig" azt, amiről a mai Orbán Viktor beszél és amit képvisel. Az MSZP alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján egyre veszélyesebbnek nevezte a miniszterelnököt egész Európára nézve.

Az európai parlamenti képviselő visszautasította azt a politikát, amelyet Orbán Viktor megfogalmazott. Úgy indokolta, tudják, hogy Európa súlyos válságban van, ennek okozója azonban éppen az olyan politika, amelyet a magyar kormányfő képvisel. Úgy fogalmazott, a miniszterelnök "nem egy látnok, Európa legbölcsebb politikusa, hanem csak egy piti balkáni politikai maffia feje".

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint ha a miniszterelnök valóban a nemzetek önrendelkezésén alapuló Európáért és "a magyar Magyarországért" aggódik, akkor a többi között kezdeményeznie kell az önálló határőrség visszaállítását és annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy a gazdasági céllal Magyarországra érkező migránsok visszafordíthatók legyenek.

A közleményében kiemelte: az Orbán-kormány csak szavakban bátor, tettekben megalkuvó.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Jobbik szerint előre látható, hogy a miniszterelnök tusványosi beszédét sem követik majd tettek. Véleményük szerint a miniszterelnök ugyanolyan "megalkuvó" lesz "a nemzeti önazonosságot leromboló multikulturalizmust, a terrorveszélyt, a munkanélküliség és a bűnözés növekedését magában rejtő migráció" esetében is, mint amilyenek a 20. század pártjai voltak.

Az LMP társelnöke szerint a miniszterelnök ne Tusnádfürdőn legyen bátor, hanem Brüsszelben, Berlinben és Washingtonban. Schiffer András az MTI-nek nyilatkozva közölte, Magyarországnak veszedelmesen szűklátókörű miniszterelnöke van, akinek láthatóan nincsenek válaszai a globális kihívásokra.

Elmondta, hogy a magyar miniszterelnöknek hisztériakeltés helyett közös európai megoldást kellene szorgalmaznia, és azt, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben hasznot húztak a harmadik világ kizsákmányolásából, komolyabban vegyenek részt a bevándorlási krízis kezelésében.

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint Orbán Viktor miniszterelnök "vak és süket" Magyarország valós problémáira, illetve beszédével Magyarország kilenctizedét kiiktatta a nemzetből. Gréczy Zsolt sajtótájékoztatón azt mondta, "Orbán Viktor egy ügyű lett", mert csak egy ügyről beszélt, a bevándorlásról. Szerinte a miniszterelnök arra is jogot formált, hogy megmondja, ki a magyar. Aki vele nem ért egyet, az nem magyar - közölte a DK-s szóvivő.

Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja közleményében azt írta: a magyar kormányfő "a sok üres szó mellett néhány igazán rettenetes dolgot is mondott". Ismét bebizonyította, hogy vele nem lehet és nem is szabad kiegyezni, mivel nem tekinti a nemzet részének azokat, akik nem értenek egyet vele - közölte.

Úgy fogalmazott, hogy "Orbán Viktor nem része az európai értelmiségnek, nem az európai értékeket képviseli és keletre tart."
A Magyar Liberális Párt úgy reagált: a miniszterelnök beszédében ellenségképeket keresett, "rémhíreket gerjesztett", miközben nem tud elszámolni "saját kudarcos kormányzásával". Kiemelték: a háború elől menekülők és a terrorizmus, a bűnözés összekötése nem más, mint "szélsőséges, gyűlöletkeltő és minden európai demokrata által elutasítandó" állítás.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szóvivője a miniszterelnöki beszéd előtt azt közölte az MTI-vel, hogy legkevésbé sem kíváncsiak arra, mivel áll elő Orbán Viktor, hiszen már évek óta nem tud meglepni senkit, csak egyre mélyebbre süllyed a morális mocsárban.

A szóvivő közleményében azt írta, a kormányfő egy hatásvadász provokátor, szűklátókörű, aki minden lépését a politikai hatalom megszerzésének rendeli alá. A Fidesz-elnök jobban tenné, ha a négy fal között gyűlölködne, és nem provokálná a jóérzésű embereket - közölte a PM-szóvivő.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető úgy reagált az ellenzéki pártok nyilatkozataira, hogy elfogadhatatlannak nevezte, hogy a pártok továbbra is bevándorláspárti álláspontot képviselnek. A politikus szerint ha az ellenzéken múlna, teljesen védtelenül hagynák az országot illegális bevándorlók millióival szemben.

A Nézőpont Intézet gyorselemzése szerint a miniszterelnök beszédének legfontosabb üzenete, hogy a magyar kormány hosszú távon elkötelezett a migráció megállítása mellett, és az Európai Unióban még határozottabban áll majd ki a "modernkori népvándorlással" szemben.

Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn a többi között ismertette a bevándorlással kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményeit. Szerinte a magyarok döntöttek: nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.

A kormányfő azt mondta: a baloldal úgy tekinti, hogy a bevándorlás eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal történelmi távú célja is teljesül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com