Őrizetbe vettek egy külföldi férfit, aki meg akarta vesztegetni a rendőröket

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki egy kambodzsai férfit, aki 40 ezer forintot akart átadni a rendőröknek azért, hogy további intézkedés nélkül elengedjék.A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy még vasárnap Budapesten a rendőrök ellenőriztek egy ázsiai férfit, aki az igazoltatásakor közölte, hogy az iratait a lakásában felejtette.

A vele szemben alkalmazott ruházatátvizsgálás során a férfi irattartójából előkerült egy régi formátumú, 1997-ben kiállított vezetői engedély első oldala, aminek a sorszáma elmosódott, illetve az érvényessége is lejárt.

Mivel az igazolványból, valamint a férfi által bediktált adatokból a rendőrök nem tudták megállapítani a személyazonosságát, valamint a jogszerű magyarországi tartózkodását sem tudta igazolni, ezért közölték vele, hogy a személyazonossága megállapítása érdekében előállítják a kerületi rendőrkapitányságra, majd beültették a szolgálati gépjárműbe.

A megalapozott gyanú szerint ekkor a férfi többször kérte a rendőröket, hogy engedjék el, majd a gépkocsi hátsó ülésén a tárcájából elővett két 20 ezer forintos bankjegyet és azt a mellette ülő járőrnek át akarta adni, miközben azt mondta az intézkedő hivatalos személyeknek, hogy "negyvenezer forintot adok, ha elengedtek".

A nyomozó ügyészek az elkövetés másnapján minősített hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, a gyanúsított azonban nem tett vallomást.

Hangsúlyozták, hogy a férfi sem magyar, sem kambodzsai érvényes okmányokkal nem rendelkezik, jogszerű magyarországi tartózkodását semmilyen módon nem tudta igazolni, bejelentett lakcíme nincsen, és tartózkodási helyét sem adta meg.

Az őrizetben lévő elkövető letartóztatására az ügyészség indítványt tett, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája szerdán dönt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com