Ötödével nő a minimálbér

A minimálbér jóval magasabb lesz az idei évben, a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján az egy főre jutó minimálbér összege január elsejétől 93 ezer forint. A garantált bérminimum 108 ezer forint 2012-ben, vagyis 15 százalékkal emelkedik.

Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkozáspolitikáért felelős államtitkára ezt a jelentős emelést azzal indokolta, hogy az idei adóváltozások nyomán nem szeretnék, ha csökkenne a minimálbért keresők jövedelme.

Az emelés költségeit az állam részben kompenzálja, a minimálbér feletti bérek esetében nemcsak ezzel, hanem azzal is próbálja rávenni a cégeket az emelésre, hogy az ezt elmulasztó vállalkozásokat kizárja az állami közbeszerzésen való indulásból.

A drasztikus minimálbér emelés forrását a személyi jövedelemadó-rendszer átszabásával oldják meg, vagyis gyakorlatilag kétkulcsos adóztatást hoznak létre. Az átlagbér felett, vagyis havi 202 ezer bruttó felett keresőknél megmarad a szuperbruttó adóalap. Ez lényegében annyit jelent, hogy az átlagbér alatti jövedelem után 16, az átlagbér feletti jövedelem után 20,32 százalékos lesz az elvonás.

Hozzászólások

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

http://ujhazak.com