OVF szóvivő: a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás

Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban.Siklós Gabriella a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban azt mondta, ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.

A Duna felső szakaszán ugyanakkor megkezdődött a károk felmérése, és megindultak a helyreállítási munkák. A térségből a védekezésben részt vett tiszai igazgatóságok több száz munkatársa indult haza, az öt dunai igazgatóság - amelyeknek a területeit az árhullám érintette - dolgozói a továbbiakban már el tudják látni a munkát: megnézik az állami töltésvonalakat, felmérik hol gyengült meg a töltés, hol keletkezett olyan kár, ahol be kell avatkozni - tette hozzá a szóvivő.

A több helyen felhalmozódott uszadékok eltávolításáról Siklós Gabriella kérdésre válaszolva azt mondta, ahol az önkormányzatok védekeztek, ott a helyhatóság feladata az uszadékok eltávolítása a vízből, az állami védekezési területekről pedig a vízügyesek távolítják fel az uszadékot. Kitért arra is, hogy a mostani szélsőséges időjárási viszonyok között a vízügyi dolgozók folyamatosan figyelemmel kísérik a területeket, és készek arra, hogy bármikor beavatkozhassanak, ha szükséges. Az árhullám apadásával megkezdődött a vízpótlás: a holtágak, csatornák feltöltése - közölte a vízügyi szóvivő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com