50 évig az Oroszok mondják meg mennyi lesz az áram ára Magyarországon (itt az egész törvényjavaslat)

Sokminden érdekesség kiderül Varga Mihály által benyújtott,  “a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről” címet viselő törvényjavaslatból, valamint rengeteg megállapodást homály fed, de rengeteg dolgot bele lehet ebbe magyarázni majd és félre is lehet érteni.

Azt, hogy mennyibe fog kerülni a Paks 2 beruházás, a dokumentum ennyit ír: 
“az Orosz Fél a Felek külön megállapodásában meghatározott összegben és feltételekkel állami hitelt biztosít a Magyar Fél számára”.

Tehát azt, hogy mennyibe kerül hazánknak az atomerőmű, azt nem említi a miniszter úr!

Az viszont kiderül, hogy az Oroszok mondják meg minimum 50 évre, hogy mennyi lesz az áram ára. Nem hisz senki ugye a mesében, hogy majd a Fidesz megmondja Putyinnak, mint ahogy tette az EON-nak, hogy milyen rezsicsökkentést kell végrehajtani a választások előtt. :-)

“a Felek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a Megvalósítási Megállapodások szerinti ellenérték olyan módon kerüljön megállapításra, amely lehetővé teszi, hogy a villamos áram-termelésre vonatkozó árak kereskedelmi szempontból hosszú távon versenyképesek és egyúttal az Orosz Kijelölt Szervezet számára elfogadhatók legyenek”.

Az pedig, hogy a munka 40%-át mi magyarok végezzük el, ennyiben szerepel: 
A Felek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy amennyiben ez a jelen Egyezményben foglalt együttműködés teljesítése érdekében megvalósítható és a jogszabályok által meghatározott keretek lehetővé teszik, hogy elérjék a 40%-os minimális lokalizációs szintet.

Ajánljuk mindenki figyelmébe az egész törvényjavaslatot magyar és orosz nyelven is.
A dokumentum a parlament.hu Parlamenti Információs Rendszeréből származik.

 

MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

T/13628. számú törvényjavaslat

a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről
szóló Egyezmény kihirdetéséről

Budapest, 2014. január

Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

2014. évi .... törvény

a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről

1. §

Az Országgyűlés e törvénnyel felhatalmazást ad a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) kötelező hatályának elismerésére.

2. §

Az Országgyűlés az Egyezményt e törvénnyel kihirdeti.

3. §

Az Egyezmény hiteles magyar és orosz nyelvű szövege a következő:

„E G Y E Z M É N Y
Magyarország kormánya és az Oroszországi Föderáció kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről

Magyarország kormánya és az Oroszországi Föderáció kormánya, a továbbiakban együttes nevükön a Felek, illetve külön-külön a Magyar Fél és az Orosz Fél, vagy a Fél,

megállapítva a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti, a Magyar Népköztársaság területén létesítendő atomerőmű építése során folytatandó együttműködésről szóló, 1966. december 28-án kelt Egyezmény sikeres végrehajtását,

ismerve, hogy mindkét állam tagja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) és részesei a Nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló 1968. július 1-én kelt szerződésnek, figyelembe véve, hogy Magyarország és az Oroszországi Föderáció is részese Az atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló 1963. május 21-i Bécsi Egyezménynek, a Nukleáris anyagok fizikai védelméről szóló 1979. október 26-i Egyezménynek, a Nukleáris balesetekről adandó gyors értesítésről szóló 1986. szeptember 26-i Egyezménynek, a Kiégett fűtőelemek kezelésének biztonságáról és a radioaktív hulladékok kezelésének biztonságáról szóló 1997. szeptember 5-i

Közös Egyezménynek, valamint a Nukleáris biztonságról szóló 1994. június 17-i Egyezménynek, figyelembe véve, hogy az Oroszországi Föderáció a Vámunió tagja, figyelembe véve, hogy

Magyarország az Európai Unió és az Európai Atomenergia Közösség tagállama;
számításba véve a Felek jogszabályait és nemzetközi kötelezettségeit, ideértve Magyarországnak

az Európai Unió és az Európai Atomenergia Közösség jogából fakadó kötelezettségeit;
tekintettel a Felek azon szándékára, hogy tovább fejlesszék, segítsék elő a Felek közti, kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági együttműködést, amint azt többek között a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság között 1991. december 6-án aláírt, a baráti

kapcsolatokról és együttműködésről szóló Szerződés, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között 1995. március 6-án aláírt, a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás, továbbá egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Oroszországi Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló 1994. június 24-i partnerségi és együttműködési megállapodás is előirányozza;

az energiaipar területén folytatott kölcsönösen előnyös együttműködés szándékával, különösen az erőművek teljesítményének fenntartásában és fejlesztésében és a nukleáris energia területén folytatott együttműködésben, amint azt a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a gazdasági együttműködésről szóló, 2005. február 16-án aláírt gazdasági megállapodás előirányozza;

tekintettel arra, hogy a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartása és fejlesztése, valamint az ilyen elképzelések megvalósításához megfelelő pénzügyi alap létrehozása Magyarország alapvető nemzeti érdekeit képezik és érintik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit, továbbá arra, hogy az Oroszországi Föderáció technológiai és tudományos támogatást, valamint a pénzügyi alapok alapvető részét kívánja nyújtani;

és elkötelezte magát a nukleáris energia békés felhasználása során a lehető legteljesebb biztonság biztosítása mellett;

tekintettel arra, hogy az összes technikai, pénzügyi és más szempontok és körülmények alapján Magyarország és az Oroszországi Föderáció közösen szándékozik végrehajtani a projektet;

a kölcsönös gazdasági előnyök elvére alapozva az alábbiakban állapodott meg:

1. cikk

Az együttműködés tárgya

1. A Felek együttműködnek a Magyarország területén lévő Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásában és fejlesztésében, beleértve két új 5-6. blokk tervezését, megépítését, üzembe helyezését és üzemen kívül helyezését, VVER (vízhűtéses vízmoderátoros) típusú reaktorral, mindkét blokkra vonatkozóan legalább 1.000 MW beépített kapacitással, amint arról jelen Egyezmény a későbbiekben rendelkezik, a jövőben leállításra kerülő 1-4. blokk teljesítményének kiváltására.

2. A Felek a Paksi Atomerőmű működő 1-4. blokkjainak üzemeltetése, modernizációja, felújítása és üzemen kívül helyezése terén a következő témákban működnek együtt:
 (1) új berendezések szállítása;
 (2) a rendszerek és a berendezések karbantartása, javítása és modernizációja;

 (3) a blokkok üzemidejének hosszabbítási munkálatai;
 (4) tanácsadás műszaki kérdésekben;
 (5) a blokkok üzemen kívül helyezésére irányuló munkák kivitelezése az üzemidő lejártát követően.
3. A Felek együttműködnek a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartása és fejlesztése érdekében esetleg szükségessé váló további blokkok tervezésében, megépítésében, üzembe helyezésében és üzemen kívül helyezésében.
4. A Felek együttműködnek a nukleáris létesítmények működtetésében, ideértve a tudományos- technikai támogatást, mint például mindkét Fél részvétele a reaktortechnológia fejlesztésében; mindkét Fél részvétele a karbantartást és működtetést Magyarországon, az Oroszországi Föderációban és harmadik országokban végző személyzet képzésére nemzetközi képzési központként működtetett Paksi Karbantartási Gyakorló Központ fejlesztésében és közös működtetésében; és mindkét Fél részvétele a nukleáris teret illető alkalmazások fejlesztésében, a nukleárisfűtőanyag-ellátásban, a használt fűtőanyag kezelésében (beleértve az újrafeldolgozást) és a

nukleáris hulladék kezelésében, valamint a személyzet képzésében és továbbképzésében a Magyar Fél által igényelt mértékben.
5. A Felek együttműködnek az atomenergia békés célú felhasználását célzó alap- és alkalmazott kutatás megvalósításában.

6. A Felek együttműködnek a radioizotópok előállításában és ipari, orvosi és mezőgazdasági célú felhasználásában.

2. cikk

Az együttműködés résztvevői

1. Jelen Egyezmény teljesítése érdekében mindkét fél kijelöli saját illetékes hatóságát, a továbbiakban Illetékes Hatóság:
(1) az Orosz Fél részéről: „Roszatom” Állami Atomenergia Ügynökség, a (továbbiakban az Orosz Illetékes Hatóság);

(2) a Magyar Fél részéről: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium; (a továbbiakban a Magyar Illetékes Hatóság.)
2. Amennyiben bármelyik Fél Illetékes Hatóságát megváltoztatja, a változtatásról írásban értesíti a másik Felet.

3. Az Illetékes Hatóságok koordinálják a jelen Egyezményben rögzített együttműködést, ellenőrzik a jelen Egyezmény hatékony végrehajtására irányuló intézkedések betartását.
4. A jelen Egyezmény végrehajtásához szükséges intézkedések ellenőrzése érdekében az Illetékes Hatóságok koordinációs vegyes bizottságot állítanak fel, melynek társelnökei az Illetékes Hatóságok képviselői, tagjai pedig a Magyar Kijelölt Szervezet és az Orosz Kijelölt Szervezet képviselői közül kerülnek ki (ahogy ezekről az alábbi, 3. cikk rendelkezik).

3. cikk

Együttes végrehajtás

1. Az Orosz Illetékes Hatóság vállalatcsoportja köréből kijelöl egy, szükséges tapasztalatokkal rendelkező, orosz állami irányítás alatt álló szervezetet (a továbbiakban Orosz Kijelölt Szervezet), amely vállalkozóként pénzügyi és technikai szempontból alkalmas arra, hogy a jelen Egyezményben rögzített együttműködésből fakadó tevékenységekkel kapcsolatos kötelezettségeit végrehajtsa, és erről írásban értesíti a Magyar Illetékes Hatóságot.

2. A Magyar Illetékes Hatóság létrehoz vagy kijelöl egy magyar állami entitást, vagy állami irányítás alatt álló szervezetet, (a továbbiakban Magyar Kijelölt Szervezet), amely pénzügyi és technikai szempontból alkalmas arra, hogy a jelen Egyezményben rögzített együttműködésből fakadó tevékenységekkel kapcsolatos kötelezettségeit végrehajtsa, és erről írásban értesíti az Orosz Illetékes Hatóságot.

3. A jelen Egyezmény alkalmazásában az állami irányítás alatt álló kifejezés nem kevesebb, mint 95%-os közvetett vagy közvetlen állami tulajdont (vagy azzal egyenértékűt) és szavazati jogot (vagy azzal egyenértékűt) jelent.
4. A Kijelölt Szervezetet az azt kijelölő Illetékes Hatóság a másik Illetékes Hatóság írásbeli beleegyezésével másikra cserélheti.

5. A Magyar Illetékes Hatóság és/vagy a Magyar Kijelölt Szervezet valamint az Orosz Illetékes Hatóság és/vagy az Orosz Kijelölt Szervezet, Megvalósítási Megállapodásokat (továbbiakban – megvalósítási megállapodások) köt. (ahogy erről az alábbi 8. cikk rendelkezik)
6. Az Orosz Kijelölt Szervezet a jelen Egyezmény keretein belül folytatott együttműködésbe bevon további szervezeteket (a továbbiakban Alvállalkozók). Az Orosz Kijelölt Szervezet köteles a

beszerzési eljárásokat az átláthatóság (ideértve az ajánlati felhívás előzetes közzétételét az EU-ban angol nyelven), az egyenlő bánásmód és a diszkrimináció-mentesség, valamint a független ellenőrzés elveivel és általános követelményeivel összhangban lefolytatni. További beszerzési követelményekről a Megvalósítási Megállapodások rendelkezhetnek.

7. Az Orosz Kijelölt Szervezet közvetlen szerződést köthet Alvállalkozókkal, amennyiben azok részvényeinek vagy tulajdonrészeinek (vagy azzal egyenértékű jogoknak) legalább 95%-a az Orosz Illetékes Hatóság tulajdonában van és amennyiben az Orosz Illetékes Hatóság közvetlenül vagy közvetve rendelkezik az azokra jutó szavazatokkal.

4. cikk

A Felek kötelezettségei

1. Az Orosz Illetékes Hatóság minden tőle telhetőt megtesz annak biztosítására, hogy az Orosz Kijelölt Szervezet a jelen Egyezmény keretében folyó együttműködés kapcsán eleget tegyen kötelezettségeinek. A Magyar Illetékes Hatóság minden tőle telhetőt megtesz annak biztosítására, hogy a Magyar Kijelölt Szervezet a jelen Egyezmény keretében folyó együttműködés kapcsán eleget tegyen kötelezettségeinek.

2. A Felek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy amennyiben ez a jelen Egyezményben foglalt együttműködés teljesítése érdekében megvalósítható és a jogszabályok által meghatározott keretek lehetővé teszik, hogy elérjék a 40%-os minimális lokalizációs szintet.
3. A Paksi Atomerőmű fizikai védelmének biztosítása a Magyar Fél feladata.

4. Az Orosz Kijelölt Szervezet a vonatkozó Megvalósítási Megállapodások értelmében az üzleti gyakorlattal összhangban megfelelő garanciákat ad. A Felek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a Megvalósítási Megállapodások szerinti ellenérték olyan módon kerüljön megállapításra, amely lehetővé teszi, hogy a villamos áram-termelésre vonatkozó árak kereskedelmi szempontból hosszú távon versenyképesek és egyúttal az Orosz Kijelölt Szervezet számára elfogadhatóak legyenek. A Felek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a Megvalósítási Megállapodások árképzésébe szabad betekintést biztosítsanak.

5. A Felek minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsák annak feltételeit, hogy a Felek jogszabályainak megfelelő, a Paksi Atomerőmű blokkjainak tervezéséhez, megépítéséhez, üzembe helyezéséhez, működtetéséhez, üzemen kívül helyezéséhez, modernizálásához, rekonstrukciójához, valamint az atomenergia-használat területén szükséges export és import berendezésekhez, felszerelésekhez, technológiákhoz, nukleáris és radioaktív anyagokhoz, speciális nem nukleáris anyagokhoz és szolgáltatásokhoz az engedélyek (licenszek) időben rendelkezésre álljanak.

5. cikk

Az Orosz Fél kötelezettségei

A jelen Egyezményben foglalt együttműködés érdekében az Orosz Fél teljesíti vagy biztosítja, hogy a Megvalósítási Megállapodások alapján az Orosz Illetékes Hatóság és/vagy az Orosz Kijelölt Szervezet teljesítsék az alábbi kötelezettségeket:
(1) a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartására és fejlesztésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása, és helyszíni szemle lefolytatása;

(2) az erőmű fő- és kisegítő létesítményeire vonatkozó tervezési és technikai dokumentáció elkészítése számítógépes tervezőprogram (CAD) és dokumentációs eszközök segítségével, valamint a tervezési dokumentáció és a valós beépítés közti változtatások kezelése;

(3) az erőmű biztonsági jelentésének elkészítése az Oroszországi Föderáció és Magyarország jogrendjében és a NAÜ ajánlásaiban foglalt biztonsági követelmények, valamint az erőmű környezetvédelmi hatástanulmányának figyelembe vételével;
(4) építő-szerelő munkálatok kivitelezése az erőmű létesítményeiben;

(5) helyszíni tervezői ellenőrzés és az erőműépítés követelményeinek felügyelete az erőmű építésének minden szakaszában;
(6) minőségbiztosítási program kidolgozása az erőmű építkezés minden szakaszára;
(7) a nukleáris sziget számára szükséges főbb berendezések, valamint műszaki, elektromos, irányítástechnikai rendszerek, műszerek, készülékek, eszközök és anyagok biztosítása az erőmű blokkjainak üzembe helyezéséhez szükséges mennyiségben, a szükséges ütemezésben és biztonsági osztályba sorolás szerint;

(8) technikai karbantartási szolgáltatások nyújtása a leszállított berendezésekhez, beleértve a konzultációkat, pótalkatrészek szállítását, a berendezések állagmegőrzési és tárolási technológiájának ismertetését;
(9) segítségnyújtás az erőmű javítási munkálatainak megszervezésében;

(10) próbaüzem, a beüzemelési munkálatok megszervezése és kivitelezése, az új erőmű blokkok üzembe helyezése;
(11) mérnöki és konzultációs szolgáltatás nyújtása a fizikai védelemre vonatkozó programok és intézkedések kidolgozásában;

(12) segítségnyújtás a Magyar Illetékes Hatóság és/vagy a Magyar Kijelölt Szervezet részére a jelen Egyezmény alapján megvalósítandó projektekhez szükséges különleges engedélyek (licenszek) megszerzéséhez, beleértve a szükséges információk és dokumentáció átadását, és a szükséges módosításokat a szabályozó hatóságok által támasztott követelményeknek való megfelelés érdekében;

(13) az atomerőmű személyzete és a Magyar Fél szakemberei számára képzések, átképzések, és továbbképzések szervezése;
(14) segítségnyújtás az atomenergetikai ágazat tudományos, műszaki és technológiai fejlesztési programjának kidolgozásában, ideértve az atomenergia elemeinek lokalizálását, a nukleáris- és sugárbiztonságot az oroszországi tapasztalatok és a megfelelő fejlett technológiák alkalmazásával; (15) az üzemeltetési, technikai karbantartási és javítási dokumentáció összeállítása;

(16) műszaki segítségnyújtás a Magyar Kijelölt Szervezet számára a Paksi Atomerőmű 1-4. blokkjainak üzemeltetésében, modernizációjában és rekonstrukciójában, valamint a Paksi Atomerőmű blokkjainak üzemen kívül helyezésében tervezett üzemidejük lejártával;
(17) a Felek részvétele a Paksi Atomerőmű működtetésével kapcsolatos alkalmazások és létesítmények alapvető tudományos támogatását célzó alapkutatásban és fejlesztésben;

(18) a Felek részvétele a magyar és orosz diákok és/vagy tudósok képzésében a Paksi Atomerőmű működtetéséhez kapcsolódóan az atomenergia békés felhasználására vonatkozó műszaki-technikai kérdésekben;
(19) a nukleáris fűtőanyag-ellátás biztosítása és a használt üzemanyag kezelése (beleértve az újrafeldolgozást is) és a nukleáris hulladék kezelése a jelen Egyezmény 7. cikkelyében rögzítettek alapján.

6. cikk

A Magyar Fél kötelezettségei

A jelen Egyezményben foglalt együttműködés megvalósítása érdekében a Magyar Fél teljesíti vagy biztosítja, hogy külön megállapodások (szerződések) alapján a Magyar Illetékes Hatóság és/vagy a Magyar Kijelölt Szervezet teljesítsék az alábbi kötelezettségeket:

(1) a Paksi Atomerőmű új blokkjainak tervezéséhez és megépítéséhez szükséges pontos kiinduló adatok átadása,
(2) a Paksi Atomerőmű új blokkjaihoz szükséges építési terület átadása az Orosz Kijelölt Szervezetnek, belépés biztosítása a területre az Orosz Kijelölt Szervezet és az Alvállalkozók személyzete számára;

(3) a Paksi Atomerőmű fejlesztésére vonatkozó tervdokumentáció benyújtása állami szakértői vizsgálatra, az ezeket követő szakvélemények beszerzése;
(4) a jelen Egyezményben foglalt projekt megvalósításához szükséges, a magyar és az Európai Uniós jogrendnek megfelelő speciális engedélyek beszerzése;

(5) segítségnyújtás az Orosz Illetékes Hatóság és/vagy az Orosz Kijelölt Szervezet és/vagy az Alvállalkozók részére a Megvalósítási Megállapodásokban rögzített kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges magyarországi speciális engedélyek (licenszek) beszerzésében;
(6) a tervdokumentáció saját részének elkészítése az Orosz Kijelölt Szervezettel egyeztetett témákban és időkeretekben;

(7) részvétel az Paksi Atomerőmű biztonsági jelentésének és a környezetvédelmi hatástanulmányának az elkészítésében az Orosz Kijelölt Szervezet segítségével;
(8) a műszaki dokumentáció kidolgozása és a berendezések legyártása, a Megvalósítási Megállapodások szerint;

(9) a berendezések elemeinek és anyagoknak a szállítása a Megvalósítási Megállapodások és az abban szereplő műszaki specifikáció szerint;
(10) a berendezések alkatrészeinek, gyorsan kopó részeinek, javítóeszközöknek legyártása és szállítása a Megvalósítási Megállapodások és az azok által meghatározott műszaki dokumentáció szerint;

(11) a berendezések, a készülékek, az eszközök és az anyagok ellenőrzése és átvétele a Megvalósítási Megállapodások szerint;
(12) az infrastrukturális létesítmények tervezése és megépítése a Paksi Atomerőmű területén, beleértve a víz- és elektromos áramellátást, az odavezető utakat, valamint a kisegítő létesítményeket, a Megvalósítási Megállapodások szerint;

(13) víz- és áramellátás biztosítása az infrastruktúra létesítményei számára a Paksi Atomerőműre vonatkozó Projektek megvalósításának minden szakaszában;
(14) a Magyar Kijelölt Szervezet által végrehajtandó minőségbiztosítási programok elkészítése és koordinációja az Orosz Kijelölt Szervezettel a Paksi Atomerőműre vonatkozó projekt megvalósításának minden szakaszában;

(15) annak biztosítása, hogy az Orosz Kijelölt Szervezet és az Alvállalkozók javára eljáró személyek a magyar szabályozások alapján tartózkodhassanak és dolgozhassanak Magyarországon a munkavégzésükhöz szükséges időszakban;
(16) a jelen Egyezményben foglalt projektek megvalósításához szükséges berendezések, anyagok, munkák és szolgáltatások importengedélyeinek beszerzése, valamint az áruk vámkezelésének megszervezése a kialakított eljárásrend szerint;

(17) a jelen Egyezmény szerinti projektek megvalósításához szükséges kiképzett személyzet biztosítása;
(18) részvétel a beüzemelést megelőző munkálatokban és a Paksi Atomerőmű új blokkjainak üzembe helyezésében, a Megvalósítási Megállapodások szerint;

(19) a Magyarország területén gyártott berendezések előállításával és szállításával kapcsolatos munkálatok koordinálása; (az Illetékes Hatóságok megegyeznek a berendezések listájáról, és azok gyártási és szállítási feltételeiről);
(20) a Paksi Atomerőmű új blokkjai építési területének fizikai védelméhez szükséges biztonsági intézkedések kidolgozása és végrehajtása;

(21) a Paksi Atomerőmű területén elhelyezett berendezések, eszközök és anyagok biztonsági védelme;

(22) a jelen Egyezményben foglalt projektek megvalósításához szükséges összes munka, szállítás és szolgáltatás folyamatos és szükséges mértékű finanszírozása;
(23) egyeztetés az Orosz Féllel a Paksi Atomerőmű számára szükséges munkaerő képzéséről és átképzéséről;

(24) a Felek részvétele a Paksi Atomerőmű működtetésével kapcsolatos alkalmazások és létesítmények alapvető tudományos támogatását célzó alapkutatásban és fejlesztésben;
(25) a Felek részvétele a magyar és orosz diákok és/vagy tudósok képzésében a Paksi Atomerőmű működtetéséhez kapcsolódóan az atomenergia békés felhasználására vonatkozó műszaki-technikai kérdésekről.

7. cikk

Fűtőanyag ellátás és a használt fűtőanyag kezelése

1. A Felek biztosítják, hogy Meghatalmazott Szervezeteik megállapodást (szerződést) kötnek a Paksi Erőmű új blokkjainak nukleáris fűtőanyag ellátására, kész fűtőelem-kazetta formájában és a kezdeti feltöltéshez, valamint a további újratöltésekhez szükséges mennyiségben, valamint szabályozó rudak rendelkezésre bocsátására az üzemeltetéséhez szükséges mennyiségben. Az ellátási kötelezettség legalább 20 (húsz) évig áll fönn, a meghosszabbítás lehetőségével.

2. A Felek biztosítják, hogy Meghatalmazott Szervezeteik megállapodást (szerződést) kötnek a Megvalósítási Megállapodás alapján (összes alkotóelemükkel együtt) átadott használt fűtőelem- kazetták kezeléséről. Kezelés alatt az értendő, hogy a használt fűtőelem-kazettákat az Oroszországi Föderáció területére szállítják ideiglenes technológiai tárolás vagy technológiai tárolás és reprocesszálás céljából. A használt fűtőelem-kazettákat, vagy reprocesszálás esetén a nukleáris hulladékot Oroszországi Föderáció területén tárolják ugyanannyi időn keresztül, amely időtartamot a 7. cikk 1. bekezdésében említett megállapodás (szerződés) előír a nukleáris fűtőanyag ellátásra, ezt követően visszaszállítják Magyarországra.

8. cikk

Megvalósítási Megállapodások

1. A jelen Egyezmény 3., 4., 5., 6. és 7. cikkeinek rendelkezéseit a jelen Egyezmény végrehajtása érdekében megkötésre kerülő külön megállapodások (szerződések) részletezik (Megvalósítási Megállapodások)
2. Amennyiben a jelen Egyezmény és a Megvalósítási Megállapodások között ellentmondás mutatkozna, akkor a jelen Egyezmény rendelkezései elsőbbséget élveznek.

3. A Megvalósítási Megállapodásokból származó vagy azokkal kapcsolatban kialakuló bármilyen vita, nézeteltérés vagy igény, vagy bármely Megvalósítási Megállapodás megszegése, lejárta vagy érvénytelensége esetén a Felek által a Megvalósítási Megállapodásokban megjelölendő jó nevű, harmadik országbeli, nemzetközi választottbíróság hoz döntést. A választottbírósági döntés végleges és a Megvalósítási Megállapodásokban részes Felek számára kötelező érvényű.

4. A Megvalósítási Megállapodások, valamint az azokban részes felek közt azokból származó vagy azokkal összefüggésben létrejövő jogviszonyokat a Felek által a Megvalósítási Megállapodásokban megjelölendő harmadik ország jogszabályaival összhangban alakítják vagy értelmezik.

9. cikk Finanszírozás

A jelen Egyezmény 1. cikkének 1. és 3. pontjában rögzített együttműködés megvalósítása érdekében az Orosz Fél a Felek külön megállapodásában meghatározott összegben és feltételekkel állami hitelt biztosít a Magyar Fél számára a Paksi Atomerőmű teljesítménye fenntartásának és fejlesztésének finanszírozásához. Amely állami kölcsönszerződés megkötése a jelen szerződés implementálásának feltétele.

10. cikk

Adók és illetékek

1. A jelen Egyezménybe foglalt együttműködés végrehajtása céljából az adókat, díjakat (illetékeket) a Felek államaik törvényei szerint fizetik meg, figyelembe véve a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció között a jövedelem-és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről 1994. április 1-jén aláírt Egyezményt.

2. Amennyiben bármely Fél adó- és/vagy vámszabályainak változása kedvezőtlenül érinti a jelen Egyezmény végrehajtása során a másik Felet vagy a másik fél Meghatalmazott Szervezetét, akkor a Felek jóhiszemű tárgyalásokat kezdenek annak érdekében, hogy az érintett másik Fél, vagy Meghatalmazott Szervezet olyan helyzetbe kerüljön, mintha a változás nem következett volna be.

11. cikk

Alkalmazandó jognak való megfelelés

1. A jelen Egyezményben foglalt együttműködés Magyarország és az Oroszországi Föderáció vonatkozó jogszabályaival, valamint azokkal a nemzetközi egyezményekkel összhangban kerül végrehajtásra, amelyeknek a Felek részesei, figyelembe veszi továbbá a nukleáris- és sugárzásbiztonság valamint a környezetvédelem általánosan elismert nemzetközi alapelveit és ajánlásait. Magyarország jogszabályai alatt a Magyarországra és Magyarországon alkalmazandó összes jogszabály értendő.

2. Jelen Egyezmény nem érinti a Felek vagy/és az Illetékes Hatóságok, vagy/és az Meghatalmazott Szervezetek, más, a Felek által korábban megkötött nemzetközi szerződésekből fakadó jogait és kötelezettségeit.
3. A Felek elismerik, hogy a Magyar Félnek, a Magyar Illetékes Hatóságnak és a Magyar Kijelölt Szervezetnek kötelezettségei vannak az Európai Unióval és az Európai Atomenergia Közösséggel szemben. A Felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jelen Egyezmény végrehajtása során az említett kötelezettségekkel összhangban járjanak el.

A Felek jóhiszeműen együttműködnek annak érdekében, hogy Magyarországot segítsék abban, hogy megfeleljen az Európai Unió intézményei és az Európai Atomenergia Közösség részéről felmerülő ellenvetéseknek és döntéseknek.
4. A Felek együttműködnek annak érdekében, hogy biztosítsák az atomenergia békés felhasználásához a lehető legnagyobb biztonságot összhangban mindazokkal a biztonsági követelményekkel, melyeket Magyarország és az Oroszországi Föderáció vonatkozó törvényei, valamint a NAÜ ajánlásai és az Európai Atomenergia Közösség törvényei előírnak.

12. cikk Szellemi tulajdon

1. A Felek megtesznek minden, a saját államuk jogrendje által előírt ésszerű lépést a jelen Egyezmény végrehajtása során megszerzett és/vagy használt szellemi tulajdon, ideértve a gyártási titkokat (know-how) védelmére.
2. A Felek, Illetékes Hatóságaik, a Magyar Kijelölt Szervezet, az Orosz Kijelölt Szervezetek és Alvállalkozók időben tájékoztatják egymást a szellemi tevékenység minden, a Felek jogrendje alapján jogi oltalom alá eső eredményéről, és haladéktalanul együttműködnek az oltalom biztosítását célzó megfelelő hivatalos eljárás megindítása érdekében.

3. A jelen Egyezmény alapján létrejövő együttműködés nem érinti a Felek kormányainak, Illetékes Hatóságainak, a Magyar Kijelölt Szervezetnek, az Orosz Kijelölt Szervezetek és az általuk alkalmazott Alvállalkozóknak szellemi tevékenységéhez kapcsolódó azon jogait, amelyeket az Egyezményben foglalt közös tevékenység megkezdése előtt szereztek, vagy amelyek önálló tevékenységük, önálló kutatásuk eredményei, és amelyek gyakorlása elengedhetetlen az Egyezmény szerinti munka teljesítéséhez (a továbbiakban: Korábbi Szellemi Tulajdon). A kizárólagos jogok átadását vagy a korábbi szellemi tulajdon használati jogának megadását a Felek jogrendje szabályozza.

4. A szellemi tevékenység eredményeit tartalmazó dokumentumok, illetve az ilyen eredményekről szóló információk átadása nem vonja maga után az ilyen eredményekre vonatkozó kizárólagos jog megszerzését.
5. A Magyar Kijelölt Szervezet és Orosz Kijelölt Szervezetek az Illetékes Hatóságokkal való megegyezés szerinti eljárás alapján, írásban egyeznek meg az Egyezmény alapján folytatott közös szellemi tevékenység eredményeinek felhasználási feltételeiről, valamint a jogok használatáról. Az ilyen megállapodások aláírásáig az Egyezmény alapján folytatott szellemi tevékenység közös eredményei kizárólag a jelen Egyezmény céljaira használhatók, a Feleknek, Illetékes Hatóságaiknak, a Magyar Kijelölt Szervezetnek, az Orosz Kijelölt Szervezeteknek és az Alvállalkozóknak nincs joguk önállóan felhasználni azokat és/vagy nem gyakorolhatnak jogokat ezekre az eredményekre vonatkozóan.

6. Semmilyen, a jelen Egyezmény alapján végzett közös munka során keletkezett információ nem adható át harmadik félnek a két Fél Illetékes Hatóságának előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül.
8. A Magyar Fél kizárólag a jelen Egyezmény céljaira használhatja a szellemi tevékenység azon eredményeit, valamint azokat a dokumentált információkat, melyeket az Orosz Fél adathordozókon bocsát a Magyar Fél rendelkezésére a berendezések alkatrészeinek, a gyorsan kopó munkadaraboknak, a javítóeszközöknek előállítása kapcsán.

13. cikk

Titoktartás

1. Jelen Egyezmény keretei között nem valósul meg az Oroszországi Föderáció államtitkát, vagy Magyarország minősített adatát képező információ átadása.
2. Jelen Egyezmény keretei között nem valósul meg olyan információk átadása, amelyek továbbítását valamelyik Fél államának jogrendje tiltja, vagy amelyek átadása ellentmond a Felek által aláírt nemzetközi egyezményeknek. Nem hozható nyilvánosságra és nem adható át harmadik félnek a két Fél előzetes írásbeli beleegyezése nélkül egyetlen olyan információ sem, amelyet jelen Egyezmény keretein belül átadnak egymásnak, vagy amely annak végrehajtása eredményeként keletkezik.

3. Pontosan meg kell határozni és meg kell jelölni az olyan információkat, amelyeket jelen Egyezmény keretein belül adnak át egymásnak, vagy amely annak végrehajtása eredményeként keletkezik, és amelyet mindkét Fél bizalmasnak tekint. Az ilyen információt az átadó Fél magyar nyelven „Bizalmas”, vagy orosz nyelven „Для служебного пользования”, vagy vagy angol nyelven „Confidential” megjelöléssel látja el. A felek minimálisra korlátozzák azon személyek

körét, akiknek hozzáférésük van az ilyen jellegű információkhoz és biztosítják, hogy csak a jelen Egyezményben rögzített célok érdekében használják azokat. Az ilyen információkat nem hozzák nyilvánosságra és nem adják át harmadik félnek. Az ilyen információkat mindkét Fél jogszabályainak megfelelően védik.

4. A jelen Egyezményben foglaltak alapján egyik Fél, Illetékes Hatóság vagy Meghatalmazott Szervezet sem tagadhatja meg az adott Félre, Illetékes Hatóságra vagy Meghatalmazott Szervezetre nézve kötelező erejű jogszabályban megszabott vagy hatáskörrel rendelkező bíróság által elrendelt információ átadását. Az információt átadó Fél, Illetékes Hatóság vagy Meghatalmazott Szervezet az ilyen esetekben jóhiszeműen együttműködik a másik Féllel, Illetékes Hatósággal vagy Meghatalmazott Szervezettel annak érdekében, hogy az átadás olyan formában történjék, amelynek révén az átadott információ mennyisége a vonatkozó törvény vagy az illetékes bírósági határozat által megkövetelt minimális, valamint a másik Fél, Illetékes Hatóság vagy Meghatalmazott Szervezet számára elfogadható mértékű legyen.

14. cikk

Export ellenőrzés

1. A nukleáris anyagok, berendezések, speciális nem-nukleáris anyagok és a megfelelő technológia exportja jelen Egyezmény keretein belül a Feleknek a Nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló 1968. július 1-jei Egyezményből, valamint egyéb olyan, az exportellenőrzést szabályzó többoldalú mechanizmus keretein belüli nemzetközi egyezményekből és megállapodásból eredő nemzetközi szerepvállalásának megfelelően zajlik, amelyeknek a Felek államai részesei.

2. A Magyar Fél által a jelen Egyezmény alapján megkapott nukleáris anyagokat, berendezéseket, speciális nem-nukleáris anyagokat és a megfelelő technológiát, valamint az azokból, illetve azok felhasználása során előállított nukleáris anyagokat, berendezéseket, speciális nem-nukleáris anyagokat és a megfelelő technológiát:

(1) nem használják fel atomfegyver illetve más nukleáris robbanóeszköz előállítására, illetve katonai célra;
(2) a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, az Európai Atomenergia Közösség és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség között a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikke (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló megállapodásnak és az Osztrák Köztársaság, a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Finn Köztársaság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság, a Portugál Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Svéd Királyság, az Európai Atomenergia Közösség és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség között a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikke (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló megállapodáshoz tartozó kiegészítő jegyzőkönyvnek megfelelően a NAÜ biztosítékok alkalmazásáról rendelkező szabályok vonatkoznak rájuk;

(3) olyan fizikai védelmet biztosítanak számukra, amelynek szintje nem alacsonyabb a NAÜ „Nukleáris anyagok és nukleáris berendezések fizikai védelme” című dokumentuma (INFCIRC/225/Rev.5) által ajánlott szintnél;
(4) kizárólag a jelen cikk által szabályozott feltételekkel reexportálhatók, illetve adhatók át Magyarország jogi fennhatósága alól harmadik ország részére, és a NAÜ biztosítékai vonatkoznak rájuk, amennyire ez megvalósítható a biztosítékokat szabályozó vonatkozó szerződések alapján.

3. A Magyar Félnek a jelen Egyezmény keretei között átadott urán-235 nukleáris anyag nem dúsítható 20%-ig és afölé, valamint nem dúsítható és nem reprocesszálható az Oroszországi Föderáció előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül.
4. Az Oroszországi Föderációtól a jelen Egyezmény értelmében kapott, nukleáris célokra használt kettős rendeltetésű berendezések és anyagok és a hozzájuk tartozó technológia, valamint bármely utángyártott változatuk:

(1) csak az előre megfogalmazott célokra használhatók, amelyek nem kötődnek nukleáris robbanótöltetek előállításához;
(2) nem használhatók fel a nukleáris fűtőanyag-ciklus terén végzett olyan tevékenységhez, melyekre nem vonatkoznak a NAÜ biztosítékai;

(3) nem másolhatók, nem módosíthatók, nem exportálhatók illetve nem adhatók át másnak az illetékes oroszországi szervezetnek a Műszaki- és Exportellenőrzési Szövetségi Szolgálattal egyeztetett írásbeli engedélye nélkül.
5. A Felek együttműködnek a nukleáris anyagok, berendezések, speciális nem-nukleáris anyagok és a kapcsolatos technológiák exportellenőrzésének kérdéseiben.

15. cikk

Nukleáris felelősségvállalás

A jelen Egyezmény keretein belül folytatott együttműködés kapcsán esetlegesen bekövetkező nukleáris károkért vállalt polgári felelősséget a Felek az Atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló 1963. május 21-i Bécsi Egyezménnyel összhangban szabályozzák.

16. cikk

Vitarendezés

1. A Feleknek a jelen Egyezmény alkalmazásából és (vagy) értelmezéséből eredő vitáit a Felek Illetékes Hatóságai közötti egyeztetések és tárgyalások útján rendezik, amennyiben a Felek nem állapodnak meg másban.
2. Szükség esetén a Felek Illetékes Hatóságai egyikőjük javaslatára találkozót szerveznek a jelen Egyezmény végrehajtásának biztosítására vonatkozó ajánlások áttekintésére.

17. cikk Módosítások

Jelen Egyezmény a Felek közös egyetértésével módosítható.

18. cikk

Általános rendelkezések

1. Jelen Egyezmény azon a napon lép hatályba, amikor diplomáciai csatornákon megérkezik az utolsó írásos tájékoztató arról, hogy a Felek eleget tettek a hatályba lépéshez szükséges hazai eljárásoknak. Magyarország vonatkozásában a "hazai” úgy értendő, hogy Magyarországra vagy Magyarországon kötelező és a „hazai” az Oroszországi Föderáció esetében úgy értendő, hogy az Oroszországi Föderációra vagy az Oroszországi Föderációban kötelező.

2. Jelen Egyezmény határozatlan időre jön létre.

3. Bármelyik Fél felmondhatja jelen Egyezményt oly módon, hogy erről írásos értesítést küld a másik Félnek. Ebben az esetben az Egyezmény az értesítés kézhezvételét követő egy év elteltével megszűnik.
4. Miután az egyik Fél kézhez kapta a másik Fél értesítését jelen Egyezmény felmondásáról, a Felek haladéktalanul egyeztetnek a jelen Egyezmény szerinti projektek megvalósításának lehetőségéről.

5. Amennyiben jelen Egyezmény megszűnik, az Egyezmény 7, és 13-16. cikkeiben rögzített kötelezettségek érvényben maradnak.
6. Jelen Egyezmény megszűnése jogi szempontból nem érinti az egyes, a jelen Egyezménnyel összhangban, annak hatálya alatt kötött Megvalósítási Megállapodásokat vagy bármilyen más megállapodást (szerződést) vagy az azok végrehajtása kapcsán vállalt kötelezettségek teljesítését.

7. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között az atomenergia békéscélú felhasználását célzó együttműködésről szóló 1959. december 22-i Megállapodás a jelen Egyezmény hatályba lépését követően hatályát veszti.
8. Készült Moszkvában, 2014. január 14-én két példányban, magyar és orosz nyelven. Mindkét nyelvű szöveg hiteles.

Magyarország Kormánya az Oroszországi Föderáció

nevében

Kormánya nevében

С ОГ ЛАШ Е НИЕ

между Правительством Венгрии и Правительством Российской Федерации о сотрудничестве в области использования атомной энергии в мирных целях

Правительство Венгрии и Правительство Российской Федерации, в дальнейшем именуемые Сторонами, а по отдельности, соответственно, – Венгерской Стороной и Российской Стороной,

учитывая успешную реализацию Соглашения между Революционным Рабоче- Крестьянским Правительством Венгерской Народной Республики и Правительством Союза Советских СоциалистическихРеспублик о сотрудничестве в сооружении атомной электростанции в Венгерской Народной Республике от 28 декабря 1966 г.,

принимая во внимание, что оба государства являются членами Международного агентства по атомной энергии и участниками Договора о нераспространении ядерного оружия от 1 июля 1968 г.,

учитывая, что Венгрия и Российская Федерация являются участниками Венской конвенции о гражданской ответственности за ядерный ущерб от 21 мая 1963 г., Конвенции о физической защите ядерного материала от 26 октября 1979 г., Конвенции об оперативном оповещении о ядерной аварии от 26 сентября 1986 г., Объединенной конвенции о безопасности обращения с отработавшим топливом и о безопасности обращения с радиоактивными отходами от 5 сентября 1997 г. и Конвенции о ядерной безопасности от 17 июня 1994 г.,

принимая во внимание, что Российская Федерация является членом Таможенного союза,

учитывая, что Венгрия является членом Европейского союза и Европейского сообщества по атомной энергии,

принимая во внимание законодательство и международные обязательства каждого из государств Сторон, включая обязательства Венгрии согласно правовым актам Европейского союза и Европейского сообщества по атомной энергии,

учитывая намерения Сторон в дальнейшем развивать экономическое сотрудничество, основываясь на принципе взаимной экономической выгоды, как предусмотрено Договором об основах добрососедства и сотрудничества между Венгерской Республикой и Российской Советской Федеративной Социалистической Республикой от 6 декабря 1991 г., Соглашением между Правительством Венгерской Республики и Правительством Российской Федерации о поощрении и взаимной защите капиталовложений от 6 марта 1995 г., а также Соглашением о партнерстве и сотрудничестве, учреждающим партнерство между Российской Федерацией, с одной стороны, и Европейскими сообществами и их государствами-членами, с другой стороны, от 24 июня 1994 г.,

намереваясь осуществлять взаимовыгодное сотрудничество в использовании атомной энергии в мирных целях, в частности в замещении и увеличении мощности атомных электростанций, а также сотрудничество в сфере атомной энергетики, как это предусмотрено Соглашением между Правительством Венгерской Республики и Правительством Российской Федерации об экономическом сотрудничестве от 16 февраля 2005 г.,

учитывая, что проект замещения и увеличения мощности атомной электростанции "Пакш" и обеспечение финансирования для осуществления такого проекта соответствуют основным национальным интересам и интересам безопасности Венгрии, а также учитывая, что Российская Федерация намеревается оказать научно-техническую поддержку в реализации такого проекта и предоставить его финансирование,

будучи приверженными целям обеспечения безопасности при использовании атомной энергии в мирных целях,

принимая во внимание, что с учетом всех технических, финансовых и иных обстоятельств Венгрия и Российская Федерация намереваются совместно осуществлять такой проект,

основываясь на принципе взаимной экономической выгоды, согласились о нижеследующем:

Статья 1 Область сотрудничества

1.Стороны осуществляют сотрудничество в замещении и увеличении мощности атомной электростанции "Пакш" на территории Венгрии, включая проектирование, сооружение, ввод в эксплуатацию и последующий вывод из эксплуатации 2новых энергоблоков No 5 - 6 атомной электростанции "Пакш" с реакторными установками типа ВВЭР (водо-водяной энергетический реактор) с установленной мощностью каждого энергоблока не менее 1000 МВт с целью замещения мощности действующих энергоблоков No 1 - 4, которые в будущем будут выведены из эксплуатации.

2. Стороны сотрудничают в области эксплуатации, модернизации, реконструкции и вывода из эксплуатации действующих энергоблоков No 1 - 4 атомной электростанции "Пакш" по следующим направлениям:

1) поставка нового оборудования;
2) обслуживание, ремонт и модернизация систем и оборудования;
3) выполнение работ по продлению сроков эксплуатации энергоблоков; 4) консультации по техническим вопросам;

5) выполнение работ по выводу из эксплуатации энергоблоков по окончании срока их эксплуатации.

3. Стороны осуществляют сотрудничество в проектировании, сооружении, вводе в эксплуатацию и выводе из эксплуатации других энергоблоков, требуемых для замещения и увеличения мощности атомной электростанции "Пакш".

4.Стороны осуществляют сотрудничество в эксплуатации объектов атомной энергетики, включая научно-техническое сопровождение, разработку реакторных технологий, развитие и совместную эксплуатацию Международного учебного центра на базе атомной электростанции "Пакш" для обучения российских, венгерских и специалистов третьих стран, применение ядерных технологий в космической технике, обеспечение ядерным топливом, обращение с отработавшим ядерным топливом (включая его переработку), обращение с радиоактивными отходами, а также подготовку и повышение квалификации кадров в объеме, требуемом Венгерской Стороной.

5.Стороны осуществляют сотрудничество в фундаментальных и прикладных исследованиях в области использования атомной энергии в мирных целях.

6.Стороны осуществляют сотрудничество в производстве радиоизотопов и их применении в промышленности, медицине и сельском хозяйстве.

Статья 2 Участники сотрудничества

1. В целях реализации настоящего Соглашения каждая из Сторон назначает свой компетентный орган:

от Венгерской Стороны – Министерство национального развития Венгрии (далее – Компетентный орган Венгерской Стороны);

от Российской Стороны – Государственная корпорация по атомной энергии "Росатом" (далее – Компетентный орган Российской Стороны).

2. В случае изменения своего компетентного органа каждая из Сторон в письменном виде уведомляет о таком изменении другую Сторону.

3.Компетентные органы осуществляют координацию сотрудничества в рамках настоящего Соглашения и контроль за принятием мер, направленных на эффективное исполнение настоящего Соглашения.

4. В целях осуществления контроля за принятием необходимых мер по реализации настоящего Соглашения компетентные органы создают совместный координационный комитет, сопредседателями которого назначаются представители компетентных органов и в состав которого входят представители российской уполномоченной организации и венгерской уполномоченной организации (как они определены далее в статье 3 настоящего Соглашения).

Статья 3 Совместная реализация

1. Компетентный орган Российской Стороны назначает российскую уполномоченную организацию, которая является его дочерней или зависимой организацией, находится под государственным контролем, имеет необходимый опыт и способна с финансовой и технической точки зрения выполнять свои обязательства (далее - российская уполномоченная организация), с целью осуществления сотрудничества в качестве

подрядчика в рамках настоящего Соглашения и уведомляет об этом компетентный орган Венгерской Стороны в письменном виде.

2. Компетентный орган Венгерской Стороны учреждает или назначает венгерскую уполномоченную организацию, которая находится под государственным контролем и способна с финансовой и технической точки зрения выполнять свои обязательства (далее - венгерская уполномоченная организация), с целью осуществления сотрудничества в рамках настоящего Соглашения и уведомляет об этом компетентный орган Российской Стороны в письменном виде.

3.Государственный контроль в целях настоящего Соглашения означают, что государству прямо или косвенно принадлежит не менее 95 процентов акций или долей (или их эквивалента) и государство имеет право прямо или косвенно распоряжаться приходящимися на них голосами.

4. Уполномоченная организация может быть заменена назначившим ее компетентным органом при условии письменного согласия компетентного органа другой Стороны.

5.Компетентный орган Венгерской Стороны и(или) венгерская уполномоченная организация и компетентный орган Российской Стороны и (или) российская уполномоченная организация заключают договоры (контракты) о реализации (далее - договоры о реализации) во исполнение настоящего Соглашения, как это определено в статье8 настоящего Соглашения.

6. Российская уполномоченная организация привлекает другие организации (далее - субподрядчики) к осуществлению сотрудничества в рамках настоящего Соглашения. Российская уполномоченная организация обязуется выполнять закупочные процедуры в соответствии с принципами и общими требованиями прозрачности (открытости), включая предварительную публикацию контрактных уведомлений в Европейском союзе на английском языке, равного обращения и недопущения дискриминации, а также процедуры независимой оценки. Дополнительные требования к закупкам могут быть закреплены в договорах о реализации.

7. Российская уполномоченная организация может напрямую привлекать субподрядчиков, если не менее 95 процентов акций или долей (или их эквивалента) прямо или косвенно принадлежит компетентному органу Российской Стороны и компетентный орган Российской Стороны имеет право прямо или косвенно распоряжаться приходящимися на них голосами.

Статья 4 Обязательства Сторон

1. Компетентный орган Российской Стороны приложит все возможные усилия к обеспечению выполнения российской уполномоченной организацией своих обязательств относительно сотрудничества в рамках настоящего Соглашения. Компетентный орган Венгерской Стороны приложит все возможные усилия для обеспечения выполнения венгерской уполномоченной организацией своих обязательств относительно сотрудничества в рамках настоящего Соглашения.

2. При осуществлении сотрудничества в рамках настоящего Соглашения Стороны приложат все возможные усилия для обеспечения локализации на уровне не ниже 40 процентов при условии, что это является приемлемым для сотрудничества в рамках настоящего Соглашения и допустимым с точки зрения законодательства каждого из государств Сторон.

3.Ответственность за обеспечение физической защиты атомной электростанции "Пакш" возлагается на Венгерскую Сторону.

4.Российская уполномоченная организация предоставляет необходимые гарантии согласно обычаям делового оборота в рамках договоров о реализации. Стороны приложат все возможные усилия к обеспечению цен договоров о реализации, которые позволят в течение длительного периода времени сохранить коммерчески конкурентные расценки на генерируемое электричество и в то же время будут являться приемлемыми для российской уполномоченной организации. Стороны приложат все возможные усилия к обеспечению свободного доступа к ценообразованию по договорам о реализации.

5.Стороны приложат все возможные усилия с целью обеспечения условий для своевременной выдачи разрешений (лицензий) на проектирование, строительство, ввод в эксплуатацию, эксплуатацию, вывод из эксплуатации, модернизацию и реконструкцию энергоблоков атомной электростанции "Пакш", а также на сопутствующую деятельность по экспорту и импорту установок, оборудования, технологий, ядерных материалов, радиоактивных веществ, специальных неядерных материалов и услуг в области использования атомной энергии в соответствии с законодательством каждого из государств Сторон.

Статья 5 Обязательства Российской Стороны

В целях осуществления сотрудничества, предусмотренного настоящим Соглашением, Российская Сторона выполняет или обеспечивает выполнение компетентным органом Российской Стороны и (или) российской уполномоченной организацией в соответствии с договорами о реализации следующих обязательств:

1) разработка технико-экономического обоснования замещения и увеличения мощности атомной электростанции "Пакш" и проведение изысканий на ее площадке;

2) разработка проектно-технической документации на основные и вспомогательные объекты атомной электростанции "Пакш" с применением систем автоматизированного проектирования и документооборота и отражение различий между проектной и рабочей документацией;

3) разработка отчета по обоснованию безопасности атомной электростанции с учетом требований к безопасности, предусмотренных законодательством каждого из государств Сторон и рекомендациями МАГАТЭ, а также отчета об оценке влияния атомной электростанции на окружающую среду;

4) выполнение строительно-монтажных работ на объектах атомной электростанции "Пакш";

5) авторский надзор и контроль за выполнением требований по сооружению атомной электростанции "Пакш" на всех стадиях строительства;

6) разработка программ обеспечения качества на всех стадиях строительства атомной электростанции "Пакш";

7) поставка основного оборудования для реакторных установок, помещений, систем, средств управления и другого оборудования, обеспечивающего их безопасную эксплуатацию и обращение с делящимися материалами, а также технологического, электротехнического и контрольно-измерительного оборудования, устройств, приборов и материалов в объемах, по номенклатуре и в сроки, которые необходимы для ввода в эксплуатацию энергоблоков атомной электростанции "Пакш";

8) оказание услуг по техническому обслуживанию поставленного оборудования, включая проведение консультаций, поставку запасных частей и предоставление технологии консервации и хранения оборудования;

9) содействие в организации ремонтного обслуживания атомной электростанции "Пакш";

10) проведение испытаний новых энергоблоков атомной электростанции "Пакш", организация и выполнение пуско-наладочных работ и ввода их в эксплуатацию;

11) оказание инженерно-консультационных услуг при разработке программ и мероприятий по обеспечению физической защиты атомной электростанции "Пакш";

12) оказание компетентному органу Венгерской Стороны и(или) венгерской уполномоченной организации содействия в получении специальных разрешений (лицензий) для осуществления проектов, предусмотренных настоящим Соглашением, включая предоставление необходимой информации и документации и внесение в такую документацию поправок, необходимых для удовлетворения требований регулирующих органов;

13) организация обучения, переобучения и повышения квалификации персонала атомной электростанции "Пакш" и специалистов Венгерской Стороны;

14) содействие в разработке программ научно-технического и технологического развития в области атомной энергетики, включая локализацию для атомной энергетики, а также программ обеспечения ядерной и радиационной безопасности с использованием опыта российских организаций и соответствующих прогрессивных технологий;

15) разработка эксплуатационной документации и документации по техническому обслуживанию и ремонту;

16) оказание венгерской уполномоченной организации технического содействия в эксплуатации, модернизации и реконструкции энергоблоков No 1 - 4 атомной электростанции "Пакш", а также в последующем выводе из эксплуатации энергоблоков атомной электростанции "Пакш" по окончании их проектного срока службы;

17) участие в фундаментальных исследованиях и развитии прикладной науки о материалах в области применения атомной энергии и использования ядерных объектов в связи с эксплуатацией атомной электростанции "Пакш";

18) участие в обучении российских и венгерских студентов и(или) научных работников по техническим вопросам, касающимся использования атомной энергии в мирных целях в связи с эксплуатацией атомной электростанции "Пакш";

19) поставка ядерного топлива и обращение с отработавшим топливом (включая переработку) и радиоактивными отходами в соответствии со статьей 7 настоящего Соглашения.

Статья 6 Обязательства Венгерской Стороны

В целях осуществления сотрудничества, предусмотренного настоящим Соглашением, Венгерская Сторона выполняет или обеспечивает выполнение компетентным органом Венгерской Стороны и(или) венгерской уполномоченной организацией в соответствии с договорами о реализации следующих обязательств:

1) передача достоверных исходных данных, необходимых для проектирования и сооружения новых энергоблоков атомной электростанции "Пакш";

2) предоставление российской уполномоченной организации площадки строительства новых энергоблоков атомной электростанции "Пакш" и обеспечение доступа на нее персонала российской уполномоченной организации и ее субподрядчиков;

3) представление проектной документации по атомной электростанции "Пакш" на государственную экспертизу, а также получение заключений на нее;

4) получение в соответствии с законодательством Венгрии и законодательством Европейского союза специальных разрешений (лицензий) для реализации проектов, предусмотренных настоящим Соглашением;

5) содействие компетентному органу Российской Стороны, и(или) российской уполномоченной организации, и (или) субподрядчикам в получении в Венгрии необходимых специальных разрешений (лицензий), требующихся для выполнения их обязательств по договорам о реализации;

6) разработка в объемах и в сроки, которые согласованы с российской уполномоченной организацией, своей части проектной документации;

7) участие при содействии российской уполномоченной организации в разработке отчета по обоснованию безопасности и оценки влияния атомной электростанции "Пакш" на окружающую среду;

8) разработка технической документации и изготовление оборудования в рамках договоров о реализации;

9) поставка в соответствии с договорами о реализации части оборудования и материалов на основании технических спецификаций, указанных в договорах о реализации;

10) в соответствии с договорами о реализации изготовление и поставка запасных частей к оборудованию, быстроизнашивающихся деталей и ремонтной оснастки согласно технической документации, указанной в договорах о реализации;

11) осуществление контроля и приемки оборудования, приборов, инструментов и материалов в рамках договоров о реализации;

12) проектирование и строительство объектов инфраструктуры, включая водоснабжение, электроснабжение, подъездные пути, а также подсобные сооружения на площадке атомной электростанции "Пакш" в рамках договоров о реализации;

13) обеспечение объектов инфраструктуры водоснабжением и электроснабжением на всех стадиях реализации проектов на атомной электростанции "Пакш";

14) разработка и согласование с российской уполномоченной организацией программ обеспечения качества, выполняемых венгерской уполномоченной организацией, на всех стадиях реализации проектов на атомной электростанции "Пакш";

15) обеспечение для лиц, действующих от имени российской уполномоченной организации и субподрядчиков, возможности проживать и работать в Венгрии в целях и на срок выполнения ими своих обязанностей согласно соответствующим нормам законодательства Венгрии;

16) получение разрешений на импорт поставляемого оборудования и материалов, работ и услуг для реализации проектов, предусмотренных настоящим Соглашением, а также представление товаров к таможенному оформлению в установленном порядке;

17) предоставление квалифицированного персонала для реализации проектов, предусмотренных настоящим Соглашением;

18) участие в пусконаладочных работах и вводе в эксплуатацию новых энергоблоков атомной электростанции "Пакш" в рамках договоров о реализации;

19) координация работ по производству и поставке оборудования, производимого на территории Венгрии, перечень и условия изготовления и поставки которого согласуются компетентными органами Сторон;

20) разработка и внедрение необходимых мер безопасности, касающихся физической защиты на площадке строительства новых энергоблоков атомной электростанции "Пакш";

21) охрана оборудования, приборов и материалов на площадке атомной электростанции "Пакш";

22) постоянное и надлежащее финансирование всех работ, поставок и услуг, необходимых для реализации проектов, предусмотренных настоящим Соглашением;

23) координация с Российской Стороной деятельности по подготовке и переподготовке кадров для атомной электростанции "Пакш";

24) участие в фундаментальных исследованиях и развитии прикладной науки о материалах в области применения атомной энергии и использования ядерных объектов в связи с эксплуатацией атомной электростанции "Пакш";

25) участие в обучении российских и венгерских студентов и(или) научных работников по техническим вопросам, касающимся использования атомной энергии в мирных целях в связи с эксплуатацией атомной электростанции "Пакш".

Статья 7
Поставка топлива и обращение с отработавшим топливом

1.Стороны обеспечивают подписание уполномоченными организациями договора (контракта) о поставке ядерного топлива для новых энергоблоков атомной электростанции "Пакш" в виде готовых тепловыделяющих сборок в объемах, необходимых для начальной загрузки и всех последующих перегрузок этих энергоблоков, и управляющих стержней в объемах, необходимых для эксплуатации, на период не менее 20 лет с возможностью его продления.

2.Стороны обеспечивают подписание уполномоченными организациями договора (контракта) об обращении с отработавшими тепловыделяющими сборками, поставленными (со всеми компонентами) в рамках договора о реализации. Обращение будет включать доставку таких отработавших тепловыделяющих сборок на территорию Российской Федерации для временного технологического хранения или временного технологического хранения и переработки. Каждая отработавшая тепловыделяющая сборка или в случае переработки полученные радиоактивные отходы хранятся на территории Российской Федерации в течение срока, равного сроку, установленному для поставок ядерного топлива в соответствующем договоре (контракте) согласно пункту1 настоящей статьи, а затем возвращаются в Венгрию.

Статья 8 Договоры о реализации

1. Положения статей 3 - 7 настоящего Соглашения конкретизируются в отдельных договорах (контрактах) о реализации, заключаемых во исполнение настоящего Соглашения (далее – договоры о реализации).

2. В случае каких-либо несоответствий между настоящим Соглашением и договорами о реализации, положения настоящего Соглашения имеют преимущественную силу.

3. Любые споры, разногласия или претензии, возникающие в связи с договорами о реализации или их нарушением, прекращением действия или аннулированием, окончательно разрешаются авторитетным международным арбитражным судом третьей страны, который по согласованию определяют стороны договоров о реализации. Решение арбитражного суда является окончательным и обязательным для сторон договоров о реализации.

4. Договоры о реализации, а также отношения их сторон, возникающие в связи с договорами о реализации, регулируются и толкуются в соответствии с законодательством третьей страны, которую по согласованию определяют стороны договоров о реализации.

В целях осуществления сотрудничества, предусмотренного пунктами 1 и 3 статьи 1 настоящего Соглашения, Российская Сторона предоставляет Венгерской Стороне государственный кредит для финансирования проекта по замещению и увеличению мощности атомной электростанции "Пакш" в сумме и на условиях, которые определяются отдельным соглашением Сторон. Стороны отмечают, что заключение такого соглашения о предоставлении государственного является условием для осуществления сотрудничества в рамках настоящего Соглашения.

Статья 10 Налоги и сборы

1. В целях осуществления сотрудничества, предусмотренного настоящим Соглашением, уплата налогов и сборов (пошлин) осуществляется в соответствии с законодательством каждого из государств Сторон и с учетом Конвенции между Российской Федерацией и Венгерской Республикой об избежании двойного налогообложения в отношении налогов на доходы и имущество от 1 апреля 1994 г.

2. В случае внесения в налоговый и (или) таможенный режим государства одной из Сторон, действующий на момент реализации настоящего Соглашения, каких-либо изменений, влияющих на реализацию настоящего Соглашения и ведущих к ухудшению условий для другой Стороны или уполномоченной организации другой Стороны, Стороны добросовестно проводят консультации с целью устранения возможных негативных последствий для такой другой Стороны или уполномоченной организации.

Статья 11
Соблюдение применяемого законодательства

1. Сотрудничество в рамках настоящего Соглашения осуществляется с соблюдением законодательства Российской Федерации и законодательства Венгрии, а также международных договоров, участниками которых являются государства Сторон, с учетом общепризнанных международных принципов и рекомендаций по ядерной и радиационной безопасности и охране окружающей среды. Законодательство Венгрии означает все законы, применимые для Венгрии или в Венгрии.

2. Настоящее Соглашение не влияет на права и обязанности Сторон, и (или) компетентных органов, и (или) уполномоченных организаций, проистекающие из иных международных договоров, участниками которых являются государства Сторон.

3.Стороны признают, что Венгерская Сторона, компетентный орган Венгерской Стороны и венгерская уполномоченная организация имеют обязательства по отношению к Европейскому союзу и Европейскому сообществу по атомной энергии. Стороны стремятся найти такие формы реализации настоящего Соглашения, которые обеспечат соблюдение подобных обязательств. Стороны добросовестно сотрудничают с целью содействия Венгрии в удовлетворении любых претензий Европейского союза и Европейского сообщества по атомной энергии и выполнении решений этих организаций.

4. Стороны сотрудничают в обеспечении безопасности при использовании атомной энергии в мирных целях и выполнении всех применимых требований в области безопасности, установленных законодательством каждого из государств Сторон,

рекомендациями МАГАТЭ и законодательством Европейского сообщества по атомной энергии.

Статья 12 Интеллектуальная собственность

1. Стороны принимают все необходимые меры, предусмотренные законодательством каждого их государств Сторон, для обеспечения охраны результатов интеллектуальной деятельности, включая секреты производства (ноу-хау), полученных и (или) используемых в ходе реализации настоящего Соглашения.

2.Стороны, их компетентные органы, венгерская уполномоченная организация, российская уполномоченная организация и субподрядчики своевременно информируют друг друга обо всех результатах интеллектуальной деятельности, подлежащих правовой охране в соответствии с законодательством каждого из государств Сторон, и незамедлительно взаимодействуют в целях инициирования и осуществления соответствующих формальных процедур по обеспечению такой охраны.

3.Сотрудничество в рамках настоящего Соглашения не затрагивает права на результаты интеллектуальной деятельности Сторон, их компетентных органов, венгерской уполномоченной организации, российской уполномоченной организации и субподрядчиков, которые были приобретены ими до начала совместной деятельности в рамках настоящего Соглашения или явились результатом их самостоятельной деятельности или самостоятельных исследований и использование которых необходимо для выполнения работ в рамках настоящего Соглашения. Передача исключительных прав на предшествующую интеллектуальную собственность или прав на ее использование осуществляется в соответствии с законодательством каждого из государств Сторон.

4. Передача документов, содержащих результаты интеллектуальной деятельности или сведения о таких результатах, не влечет за собой отчуждение исключительных прав на такие результаты.

5. Порядок определения условий использования результатов интеллектуальной деятельности, совместно созданных в рамках настоящего Соглашения, и распоряжения правами на них согласуется венгерской уполномоченной организацией и российской уполномоченной организацией в письменном виде при условии согласования соответствующей процедуры компетентными органами Сторон. До достижения и подписания соответствующих соглашений результаты интеллектуальной деятельности, совместно созданные в рамках настоящего Соглашения, используются исключительно в целях настоящего Соглашения, при этом Стороны, их компетентные органы, венгерская уполномоченная организация, российская уполномоченная организация и субподрядчики не имеют права самостоятельно использовать их и (или) распоряжаться правами на такие результаты.

6. Любая информация о совместных разработках, выполненных в рамках настоящего Соглашения, не может передаваться третьей стороне без предварительного письменного согласия компетентных органов обеих Сторон.

7. Результаты интеллектуальной деятельности, а также задокументированная информация, выраженные в материальных носителях, переданных Российской Стороной Венгерской Стороне для изготовления запасных частей к оборудованию, быстроизнашивающихся деталей и ремонтной оснастки, используются Венгерской Стороной исключительно в целях настоящего Соглашения.

Конфиденциальность

1.В рамках настоящего Соглашения не осуществляется передача сведений, составляющих государственную тайну Российской Федерации, и категорированной информации Венгрии.

2.В рамках настоящего Соглашения не осуществляется передача информации, которая запрещена для передачи законодательством каждого из государств Сторон или передача которой противоречит международным соглашениям, участниками которых являются государства Сторон. Никакая информация, передаваемая в рамках настоящего Соглашения или создаваемая в результате его реализации, не разглашается и не передается третьей стороне без предварительного письменного согласия обеих Сторон.

3. Информация, передаваемая в рамках настоящего Соглашения или создаваемая в результате его реализации и рассматриваемая каждой Стороной как конфиденциальная, четко определяется и обозначается как таковая. Сторона, передающая такую информацию, помечает ее на русском языке как "Для служебного пользования", или на венгерском языке как "Bizalmas", или на английском языке как "Confidential". Стороны максимально ограничивают круг лиц, имеющих доступ к такой информации, и обеспечивают ее использование только в целях, предусмотренных настоящим Соглашением. Такая информация не разглашается и не передается третьей стороне. Такая информация обеспечивается защитой в соответствии с законодательством каждого из государств Сторон.

4. Ничто в настоящем Соглашении не препятствует какой-либо из Сторон, какому- либо из компетентных органов или какой-либо из уполномоченных организаций раскрывать информацию в случаях, когда такое раскрытие требуется в соответствии с законодательством любого из государств Сторон или решением компетентного суда, обязательным для соответствующей Стороны, компетентного органа или уполномоченной организации. В подобном случае раскрывающая информацию Сторона, компетентный орган или уполномоченная организация добросовестно сотрудничают с другой Стороной, компетентным органом или уполномоченной организацией с целью определения таких способов раскрытия информации, при которых объем раскрываемых сведений будет ограничен до минимума, требуемого согласно законодательству каждого из государств Сторон или решению компетентного суда и при этом приемлемого для другой Стороны, компетентного органа или уполномоченной организации.

Статья 14 Экспортный контроль

1. Экспорт ядерных материалов, оборудования, специальных неядерных материалов и соответствующих технологий в рамках настоящего Соглашения осуществляется в соответствии с обязательствами государств Сторон, вытекающими из Договора о нераспространении ядерного оружия от 1 июля 1968 г., а также других международных договоров и договоренностей в рамках многосторонних механизмов экспортного контроля, участниками которых являются государства Сторон.

2.Полученные Венгрией в соответствии с настоящим Соглашением ядерные материалы, оборудование, специальные неядерные материалы и соответствующие технологии, а также произведенные на их основе или в результате их использования ядерные материалы, оборудование, специальные неядерные материалы и соответствующие технологии:

1) не будут использоваться для производства ядерного оружия и других ядерных взрывных устройств или для достижения военной цели;

2)будут находиться под гарантиями МАГАТЭ в течение всего периода их фактического нахождения на территории или под юрисдикцией Венгрии в соответствии с Соглашением между Королевством Бельгия, Королевством Дания, Федеративной Республикой Германии, Ирландией, Итальянской Республикой, Великим Герцогством Люксембург, Нидерландским Королевством, Европейским сообществом по атомной энергии и Международным агентством по атомной энергии во исполнение пунктов (1) и (4) статьи III Договора о нераспространении ядерного оружия, подписанным 14 сентября 1973 г. (INFCIRC/193), а также Дополнительным протоколом к Соглашению между Австрийской Республикой, Королевством Бельгия, Федеративной Республикой Германии, Греческой Республикой, Королевством Дания, Ирландией, Королевством Испания, Итальянской Республикой, Великим Герцогством Люксембург, Нидерландским Королевством, Португальской Республикой, Финляндской Республикой, Королевством Швеция, Европейским сообществом по атомной энергии и Международным агентством по атомной энергии во исполнение пунктов 1 и 4 статьи III Договора о нераспространении ядерного оружия, подписанным 1 июля 2007 г.;

3)будут обеспечены мерами физической защиты на уровне не ниже уровней, рекомендуемых документом МАГАТЭ "Рекомендации по физической ядерной безопасности, касающиеся физической защиты ядерных материалов и ядерных установок" (INFCIRC/225/Rev.5);

4) будут реэкспортироваться или передаваться из-под юрисдикции Венгрии в любую другую страну только на условиях, изложенных в настоящей статье, и являться предметом гарантий МАГАТЭ, насколько это применимо в рамках соответствующих соглашений о гарантиях.

3. Ядерный материал, передаваемый Венгрии в рамках настоящего Соглашения, не обогащается до значения 20 процентов и более по изотопу уран-235, а также не обогащается и не перерабатывается без предварительного письменного согласия Российской Федерации.

4. Оборудование и материалы двойного назначения и соответствующие технологии, применяемые в ядерных целях, полученные от Российской Федерации в соответствии с настоящим Соглашением, и любые их воспроизведенные копии:

1) будут использоваться только в заявленных целях, не связанных с деятельностью по созданию ядерных взрывных устройств;

2)не будут использованы при осуществлении деятельности в области ядерного топливного цикла, не поставленной под гарантии МАГАТЭ;

3) не будут копироваться, модифицироваться, реэкспортироваться или передаваться кому-либо без письменного разрешения российской уполномоченной организации, согласованного с Федеральной службой по техническому и экспортному контролю.

5.Стороны осуществляют сотрудничество по вопросам экспортного контроля ядерных материалов, оборудования, специальных неядерных материалов и соответствующих технологий.

Статья 15 Ответственность за ядерный ущерб

Гражданская ответственность за ядерный ущерб, которая может возникнуть в связи с осуществлением сотрудничества в рамках настоящего Соглашения, регулируется Сторонами в соответствии с Венской конвенцией о гражданской ответственности за ядерный ущерб от 21 мая 1963 г.

Статья 16 Разрешение споров

1. Споры между Сторонами относительно применения и (или) толкования настоящего Соглашения разрешаются путем консультаций и переговоров между компетентными органами Сторон, если Стороны не договорятся об ином.

2. В случае необходимости компетентные органы Сторон по предложению одного из них проводят встречи для рассмотрения рекомендаций по обеспечению реализации настоящего Соглашения.

Статья 17 Изменения

По взаимному согласию Сторон в настоящее Соглашение могут быть внесены изменения.

Статья 18 Общие положения

1. Настоящее Соглашение вступает в силу с даты получения по дипломатическим каналам последнего письменного уведомления о выполнении Сторонами внутригосударственных процедур, необходимых для его вступления в силу. В отношении Российской Федерации понятие "внутригосударственные процедуры" включает процедуры, применимые в Российской Федерации. В отношении Венгрии понятие "внутригосударственные процедуры" включает процедуры, применимые для Венгрии или в Венгрии.

2. Настоящее Соглашение является бессрочным.

3.Каждая из Сторон может прекратить действие настоящего Соглашения путем направления другой Стороне соответствующего письменного уведомления. Соглашение в таком случае утрачивает силу через один год со дня получения такого уведомления.

4. После получения одной из Сторон уведомления другой Стороны о прекращении действия настоящего Соглашения Стороны незамедлительно проводят консультации о возможности реализации всех проектов, предусмотренных настоящим Соглашением.

5. В случае прекращения действия настоящего Соглашения обязательства, предусмотренные статьями 7 и 13 - 16 настоящего Соглашения, остаются в силе.

6. Прекращение действия настоящего Соглашения не влияет на действие договоров о реализации или иных отдельных договоров (контрактов), заключенных в рамках настоящего Соглашения в период его срока действия, и на выполнение обязательств по их исполнению.

7. С даты вступления в силу настоящего Соглашения прекращает свое действие Соглашение о сотрудничестве между Венгерской Народной Республикой и Союзом Советских Социалистических Республик в деле использования атомной энергии в мирных целях от 22 декабря 1959 г.

Совершено в г. Москве «14» января 2014 г. в двух экземплярах на венгерском и русском языках, причем оба текста имеют одинаковую силу.

За Правительство Венгрии

За Правительство Российской Федерации”

4. §

  1. (1)  Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

  2. (2)  A 2. § és a 3. § az Egyezmény 18. cikk 1. pontjában meghatározott időpontban lép hatályba.

  3. (3)  Az Egyezmény, valamint a 2. § és a 3. § hatálybalépésének naptári napját a külpolitikáért felelős miniszter – annak ismertté válását követően – a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett közleményével állapítja meg.

  4. (4)  E törvény végrehajtásához szükséges intézkedésekről az energiapolitikáért felelős miniszter gondoskodik.


INDOKOLÁS Általános indokolás

A törvényjavaslat célja a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) kihirdetése. Az Egyezmény a felek vállalásainak keretrendszerét tartalmazza, az egyes cikkek végrehajtása érdekében a felek külön megállapodásokat kötnek.

Jelenleg az atomenergia békés célú alkalmazása területén Magyarország és az Oroszországi Föderáció között az együttműködés alapdokumentuma a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között atomerőműnek a Magyar Köztársaságban történő létesítésében való együttműködésről szóló, 1966. december 28-án kelt egyezmény. Az egyezmény az előirányzott kölcsönös kötelezettségek teljesítésének időpontjáig szól.

Az 1966. december 28-án kelt egyezmény alapján a magyar-orosz együttműködés kiemelkedő. Az orosz technológia szerint létesített és működő Paksi Atomerőmű biztonsága világszínvonalon is kimagasló. A Paksi Atomerőmű több évtizede a magyar nemzetgazdaság energiabiztonságának alapvető záloga. A magyar villamosenergia-rendszer forrásoldalán az atomerőmű szerepe meghatározó: 2011. évben 43,6%-át, 2012. évben 45,9%-át, 2013. évben 50,7%-át adta a hazai bruttó termelésnek. Magyarországon több évtizede a Paksi Atomerőműben termelt villamos energia a legolcsóbb.

A Paksi Atomerőmű 1-4. blokkjai a tervezett 20 éves üzemidő-hosszabbítással számolva várhatóan 2032-37-ig fognak működni. Teljesen egyértelmű tehát, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartására, garantálására időben fel kell készülni. Minderre tekintettel indokolt a jelenlegi példaértékű államközi együttműködés fenntartása, elmélyítése. Ennek érdekében került sor az Egyezmény aláírására 2014. január 14-én Moszkvában.

A hazai atomerőművi kapacitás hosszú távú fenntartása érdekében több éve összetett és összehangolt, kormányokon átívelő előkészítő munka folyt.

Az Országgyűlés a 2008-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikáról szóló 40/2008. (IV. 17.) OGY határozatában hívta fel az akkori kormányt arra, hogy kezdje meg az új atomerőművi kapacitásokra vonatkozó döntés-előkészítő munkát, és a szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást követően javaslatait terjessze az Országgyűlés elé.

Ennek eredményeként – az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. § (2) bekezdése alapján – az Országgyűlés a 25/2009. (IV. 2.) OGY határozatában előzetes elvi hozzájárulást adott a Paksi Atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez.

Hazánk energetikai szempontból sebezhető, mert fosszilis energiahordozók importjából fedezzük energiaszükségletünk jelentős részét. Ennek a kiszolgáltatott helyzetnek a javítása érdekében szükséges volt egy „túlélési” stratégia megalkotása a fenntarthatóság jegyében. Széleskörű társadalmi vitát követően az Országgyűlés a 77/2011. (X. 14.) OGY határozattal elfogadta a Nemzeti Energiastratégiát, amely a hazai és uniós energetikai és klímapolitikai célkitűzésekkel

összhangban az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság közös célját tűzte zászlajára.

A Nemzeti Energiastratégia mellékletében olyan forgatókönyvek elemzése is megtörtént, amelyek nem számolnak az atomenergia jelenlegi részesedésének fenntartásával, sőt atomenergia nélkül képzelik el a hazai energiaellátás jövőjét. Az Országgyűlés a Nemzeti Energiastratégia elfogadásával a legreálisabbnak tartott, és ezért megvalósítandó célként kijelölt, úgynevezett „Atom-Szén-Zöld” forgatókönyvet választotta, így az energiakosárban az atomenergia hosszú távú fenntartásáról döntött.

A Nemzeti Energiastratégia két, közelítőleg 1000 MW teljesítményű új atomerőművi blokk üzembe állásával számol 2030-ig: az 5. és 6. blokk belépési idejét nem határozza meg, azonban azt rögzíti, hogy az 5. blokk várhatóan 2025-ig, míg a 6. blokk 2030-ig áll üzembe.

A Nemzeti Energiastratégia fő üzenete a „függetlenedés a függőségtől”. Ennek értelmében cél, hogy az energiaimport növelése helyett új hazai energetikai beruházások valósuljanak meg, amelyek elősegítik az ellátásbiztonság növelését. Az ellátásbiztonság növelésének célja az ország szuverenitásának erősítése.

A magyarországi villamosenergia-rendszer rövid, közép- és hosszú távú forrásoldali fejlődését értékelve a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2003-tól kezdve kétévente, majd 2012-től évente elkészíti a magyar villamosenergia-rendszer legalább tizenöt évre előretekintő forrásoldali elemzését. A 2013. novemberi forráselemzés alapján 2030-ra a jelenlegi erőművi kapacitásoknak várhatóan csak a fele maradhat meg. Ezek pótlására - figyelemmel a villamosenergia-igény várható növekedésére is - a következő 20 évben mintegy 6300 MW-nyi új kapacitás rendszerbe állítása válik szükségessé.

A Nemzeti Energiastratégia ezeket a folyamatokat előre jelezte, és meghatározta a követendő irányokat. Ezek között alapvető volt az atomerőművi kapacitás hosszú távú fenntartása, mivel az atomerőművek azon kevés energiapolitikai eszközök közé tartoznak, amelyek a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott hármas célkitűzést egyszerre képesek szolgálni.

Az Egyezmény megkötése a Nemzeti Energiastratégia „Atom-Szén-Zöld” forgatókönyve végrehajtásának része: a két, egyenként legalább 1000 MW villamos teljesítményű, VVER típusú atomerőművi blokk létesítése terén folytatandó együttműködés biztosítja az atomerőművi kapacitások hosszú távú fenntartását. Magyarország gazdaság-, energia- és klímapolitikai céljainak megvalósítása, valamint a következő évtized során leállítandó, hagyományos, üvegházhatású gázokat kibocsátó erőművek pótlása ugyanis olyan megoldást igényel, amely hosszú távon versenyképesen, megbízhatóan, biztonságosan és szén-dioxid-kibocsátás nélkül, ipari méretekben szavatolja a villamosenergia-ellátást.

Az Egyezmény eredményeként biztosított, hogy a Paksi Atomerőmű magyar állami tulajdonban marad.

A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatban kiemelendő továbbá, hogy az jelentősen növeli a nemzeti összterméket (GDP). Az Egyezmény alapján megvalósuló beruházás a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legjelentősebb infrastrukturális fejlesztése, hatására munkahelyek ezrei jönnek létre, áttételesen pedig még jelentősebb foglalkoztatási növekedést jelent.

A foglalkoztatás-politikai célokkal összhangban az Egyezmény lehetővé teszi, hogy a felek együttműködésével 40%-os hazai beszállítás, részvétel mellett valósuljon meg a kapacitás- fenntartás. A tervezett beruházás több mint egy évtizedig kiemelt foglalkoztatási és üzleti lehetőséget biztosít majd a hazai vállalkozásoknak, megteremtve a fejlődés, és a hazai ipar harmadik piacokra való belépésének lehetőségét is.

Az Egyezmény alapján a felek együttműködése ugyanakkor a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásán túlmutatva a következő területekre is kiterjed.

Az Egyezmény alapján a felek együttműködnek a nukleáris üzemanyagot érintő kérdésekben. Az Egyezmény garantálja az atomerőmű friss üzemanyaggal való ellátását a blokkok teljes élettartamára akként, hogy egyúttal rendezi az ott keletkező kiégett üzemanyag sorsát is. A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladékok biztonságos kezelésének az atomenergia fenntartható fejlődésében jelentős szerepe van. Az üzemanyag-ciklus lezárása és a nukleáris üzemanyag újrahasznosítása meghatározó a fenntarthatóság előremozdításában. A nemzetközi trendekkel összhangban – és szorosan kapcsolódva a hazai hosszú távú stratégia szakmai megalapozásához – az Egyezmény rendelkezik az üzemanyag-ciklus lezárásához kapcsolódó kutatás-fejlesztési feladatokban való együttműködésről, az üzemanyag-újrahasznosítás lehetőségének kidolgozásáról, a kiégett üzemanyag Oroszországi Föderációban történő hosszú távú tárolásáról és kezeléséről is.

A hazai nukleáris szakértelem fenntartása nemzeti érdek, hiszen az ország villamosenergia- szükséglete még évtizedekig nem elégíthető ki atomenergia nélkül. Az atomenergia hosszú távú biztonságos alkalmazásának és a társadalom általi elfogadottságának előfeltétele és garanciája a megfelelő nukleáris szakértelem folyamatos fenntartása, jelenléte, növelése. Ennek megfelelően az Egyezmény a felek széles körű együttműködéséről rendelkezik az oktatás (képzés), valamint az atomenergia békés célú felhasználását célzó alap- és alkalmazott kutatás-fejlesztés terén is.

Az Egyezmény a nemzetközi együttműködés kérdéseire is kiterjed.

A Nemzetközi Energia Ügynökség minden évben elkészíti, és World Energy Outlook címmel megjelenteti az energiaiparra vonatkozó globális előrejelzéseit tartalmazó szakmai kiadványát. A legfrissebb, 2013-as előrejelzés szerint a világ energiaigénye a jelenlegi szint egyharmadával emelkedik 2035-ig. A Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése ugyanebben az időszakban a villamosenergia-igény 45%-os növekedésével számol. A globális villamosenergia-kosárban megmarad az atomenergia jelenlegi 12%-os részesedése annak eredményeként, hogy a harmincas évek közepéig várhatóan csaknem megkétszereződik az atomenergia-alapú villamosenergia- termelés. Az emberiség egyre növekvő energia igénye, az energiaellátás biztonságát érintő gondok, valamint annak felismerése, hogy a szén-dioxid-kibocsátást az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak mérséklése érdekében átfogó módon csökkenteni kell, ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az atomenergia biztos alaperőművi villamosenergia-termelő kapacitásként kiegészíthet más energiaforrásokat. Ezt támasztja alá, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatbázisa szerint jelenleg 438 reaktor működik, és további 71 reaktor épül a világon.

Az atomerőművek biztonságának alapvető feltétele a biztonságos üzemeltetés és az azt garantáló biztonsági kultúra magas színvonala. A szakértelemmel rendelkező emberi erőforrás valamennyi nukleáris energia program kulcsfontosságú eleme. Mindezt felismerve a felek úgy döntöttek, hogy felajánlják a nukleáris biztonság területén évtizedek alatt felhalmozott, magas szintű műszaki tudásukat, tapasztalatukat, kultúrájukat és rendelkezésre álló eszközeiket harmadik országok számára is. Ennek érdekében lépéseket tesznek a világon ma is egyedülálló, valódi atomerőművi főberendezésekkel rendelkező paksi Karbantartó Gyakorló Központ nemzetközi képzési

központként történő működtetése érdekében. A Karbantartó Gyakorló Központ alkalmas helyszínül szolgál a karbantartási technológiák fejlesztésére, új berendezések és eszközök tesztelésére, egyéb kutatás-fejlesztési tevékenységek elvégzésére is.

Az Egyezmény tekintetében kiemelendő, hogy a felek együttműködésének meghatározott területein az orosz Fél külön államközi szerződés keretében állami hitelt biztosít a magyar Fél számára. Az államközi hitelszerződés megkötése az Egyezmény végrehajtásának feltétele.

Az Egyezmény megjelöli a végrehajtásra kijelölt szerveket, az orosz Fél részéről a „Roszatom” Állami Atomenergia Ügynökséget, a magyar Fél részéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot.

Az Egyezmény tervezete az Európai Bizottság részére megküldésre került, az Egyezmény megkötése ellen a Bizottság nem emelt kifogást. Az előzetes véleményezési kötelezettség az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 103. cikke alapján áll fenn.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az 1. §-ban az Országgyűlés felhatalmazást ad az Egyezmény kötelező hatályának elismerésére.

A 2. §-hoz

A 2. § a Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről rendelkezik.

A 3. §-hoz

A 3. § az Egyezmény hiteles magyar és orosz nyelvű szövegét tartalmazza.

A 4. §-hoz

A 4. § a törvény hatálybalépéséről rendelkezik, valamint megnevezi a törvénnyel kihirdetett Egyezmény hatálybalépésének naptári napját megállapító minisztert, továbbá a törvény végrehajtásáért felelős minisztert.

Hozzászólások

Választás 2014 – Bajnai: Orbán kész helyzetet akar teremteni a paksi hitelszerződéssel

Választás 2014 – Bajnai: Orbán kész helyzetet akar teremteni a paksi hitelszerződéssel

Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint ha igazak az orosz sajtó keddi hírei a paksi hitelszerződés aláírásáról, akkor Orbán Viktor a választás előtt pár nappal kész helyzetet akar teremteni. Bajna...

Paksi erőmű - Sólyom érdemi eszmecserét sürget a paksi bővítésről

Paksi erőmű - Sólyom érdemi eszmecserét sürget a paksi bővítésről

Érdemi tudományos eszmecserét, valódi érveket sürgetett a paksi bővítésről Sólyom László volt köztársasági elnök a Magyar Tudományos Akadémia keddi budapesti tudományos tanácskozásán. Sólyom László...

Egy igazmondó magyar ember szemszögéből az atombotrány – átfogó videó!

Egy igazmondó magyar ember szemszögéből az atombotrány – átfogó videó!

Kubínyi Tamás egy igazat mondó magyar ember, aki már néhány médián keresztül kimondta az országunkban és világunkban lévő tényeket. A háttér az útból megpróbálja őt kicsit félretenni. Semmilyen komme...

Paksi erőmű - Együtt-PM: az államfő kezdeményezzen népszavazást!

Paksi erőmű - Együtt-PM: az államfő kezdeményezzen népszavazást!

Az Együtt-PM azt követeli, hogy Áder János köztársasági elnök ne írja alá a paksi atomerőmű bővítéséről csütörtökön elfogadott országgyűlési határozatot, helyette kezdeményezzen népszavazást a kérdésb...

A

A "magyar emberek tudatlanok"! Ezt a videót végig kell nézned, hogy megtudd, hogy néznek hülyének!

[highlight]Az alábbi videóból kiderül, hogy a magyar politikusok hülyegyerekeknek nézik a népet.[/highlight] Wittner Mária akkora dolgokat dob be a Fidesz és Oroszország védelmében, hogy ez a Fábry...

Magyar kormány puccsot hajt végre a parlament és saját népe ellen - Orbán Viktor megszólalt!!! (megdöbbentő hanganyag)

Magyar kormány puccsot hajt végre a parlament és saját népe ellen - Orbán Viktor megszólalt!!! (megdöbbentő hanganyag)

Magyarországon éppen puccs van, a magyar kormány puccsot hajt végre a parlament és saját népe ellen. A fenti mondatot Orbán Viktor mondta, amikor még az MSZP volt hatalmon és az oroszokkal a gázvezet...

OGY - Paksi erőmű - Nem támogatta a fenntartható fejlődés bizottsága az ellenzéki módosítókat

OGY - Paksi erőmű - Nem támogatta a fenntartható fejlődés bizottsága az ellenzéki módosítókat

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága keddi budapesti ülésén kormánypárti többséggel elvetette a paksi atomerőmű bővítési egyezményét tartalmazó törvényjavaslathoz benyújtott ellenzéki módo...

Paksról úgy döntenek a politikusok, hogy számukra is titkos, hogy mi alapján kell szavazni

Paksról úgy döntenek a politikusok, hogy számukra is titkos, hogy mi alapján kell szavazni

A magyar politika az egy nagyon érdekes műfaj. [highlight]A paksi beruházásról úgy kell dönteni a politikusoknak, hogy nem ismerik a paksi beruházás részleteit, mert azt a kormány 10 évre titkosított...

A napenergia is atomenergia! Tehát mindenki befoghatja a száját - védte meg a paksi atomot az államtitkár!

A napenergia is atomenergia! Tehát mindenki befoghatja a száját - védte meg a paksi atomot az államtitkár!

Teljesen hülyének néznek Paks 2 ügyben mindenkit. Most éppen az a téma, hogy a napenergia is atomenergiát hasznosít és nem is értik az atomellenességet. Ekkora beszólás nagyon régen volt már a parl...

Semmis a

Semmis a "Paksi Paktum" - az alkotmányjogász megszólal

Magyarország alkotmányos jogrendjével ellentétes, így semmis a titokban megkötött megállapodás Paks2-ről. Hajrá Tolsztoj, vesszen Putyin! - Mondta tegnap Majtényi László alkotmányjogász. 10 évre t...

http://ujhazak.com