Paksi bővítés - Szanyi Tibor (MSZP): Magyarországnak meg kel szabadulni a "rémálomtól"

A szocialista Szanyi Tibor jelentős szerepet vállalna abban, hogy Magyarország megszabaduljon "a paksi rémálomtól". Az európai parlamenti (EP-) képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelezte azt is, hogy az EP tagállami adókedvezményeket vizsgáló speciális bizottsága (Taxe) is vizsgálhatja majd az atomerőmű-beruházást.mszpSzanyi Tibor emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság és az Euratom fenntartásait fogalmazta meg a fűtőanyagok beszerzése miatt. További vizsgálati szempontok is vannak adózási, közbeszerzési témakörökben, így atekintetben: van-e és miként van a bővítésen beruházási áfa, illetve hogy megvalósulása után a beruházás milyen adókörnyezetbe kerül - fejtette ki.

A politikus véleménye szerint az EP-ben kitapintható "egy masszív többség", amely nem akarja, hogy a paksi beruházás megvalósuljon, de sem a parlament, sem a bizottság nem kíván az európai jogszabályokkal ellentétes módon fellépni.

Szanyi Tibor szerint nincs szükség a paksi bővítésre. Szerinte ha az arra szánt pénzt energiatakarékossági beruházásokba fektetné a magyar állam, akkor kétszer annyi energiát lehetne megspórolni, mint amennyit a paksi bővítés után az atomerőmű termelni fog.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

http://ujhazak.com