Pécsi önkormányzati képviselő: óriási lehetőséget kapott a hatpárti összefogás, de ezt eljátszotta

Óriási lehetőséget kapott a hatpárti összefogás, de ezt eljátszotta - mondta az országgyűlési választáson függetlenként indult pécsi önkormányzati képviselő, Bognár Szilvia az M1 aktuális csatornán, valamint a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.Az egykori DK-s politikus úgy értékelt: a hatpárti összefogás legnagyobb hibája, hogy nem tud hiteles lenni. Elmondta, ajánlásgyűjtés közben azt tapasztalta, hogy sokan elfordultak a közélettől, az ellenzék sok szavazatot vesztett. Az M1 reggeli adásában a Jobbik szexbotrányát firtató kérdésre Bognár Szilvia kijelentette, sem hölgyek, sem urak nem szenvedhetnek el ilyen szituációkat.

Arról, hogy az ellenzéki oldalon erről miért nem esik szó, azt mondta: ő is megszenvedte a hatpárti összefogásban azt a "kusskultúrát", amire a párttagokat kényszerítették.
    

Közölte, elkötelezett volt a kormányváltás mellett, de benne volt a hatpárti összefogásban, és belülről látta, hogy azt "milyen metódusok és emberi minőség jellemzi"; ezért az utolsó pillanatban indult el, mert függetleníteni akarta magát tőlük, és szerette volna, ha az emberek látják, hogy "nem része ezeknek a módszereknek".
    

Az egyéni mandátumot szerzett Mellár Tamásról, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjéről Bognár Szilvia azt mondta: szakmai életútja példaértékű, de "az előválasztás után olyan módszerekhez asszisztált, mint a zsarolás, hiszen őt megzsarolták a pécsi szocialisták, hogy ha nem tesz meg bizonyos dolgokat, például nem határolódik el bizonyos személyektől, a momentumosoktól és tőlem, akkor nem fogják őt támogatni". Mellár Tamás nem a közvéleményhez fordult, hanem hallgatott, és elfogadta a szocialisták több mint 20 millió forintos támogatását - mondta, hozzátéve: az elhatárolódás közlemény formájában történt meg, és csak róla szólt.
    

A Kossuth rádióban Bognár Szilvia arról beszélt, hogy nincsenek polgármesteri ambíciói és nem híve a pártoknak, mert azt tapasztalja, hogy azokban az egyéni és pártérdekek a hangsúlyosak, és nem a közérdek.Arra a kérdésre, hogy miért nem indult el az ellenzéki előválasztáson, azt mondta: ott csak pártok delegálhattak jelölteket, a DK-ból való tavaly júniusi távozása után nem kapott volna befogadó nyilatkozatot a pártoktól. Bírálta, hogy nem volt nyitott az előválasztás, amelyből így a civilek teljesen kimaradtak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com