Pécsi polgármester: helyes döntés volt saját kézbe venni a helyi buszközlekedést

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) hétfőn sajtótájékoztatón ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett szervezett állandó választottbíróság a napokban jogerősen kimondta: jogszerűen nevezett ki új vezérigazgatót az akkori pécsi busztársaság, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK Zrt.) élére az önkormányzati kézben lévő tulajdonos, a város vagyonkezelő cége, a Pécs Holding Zrt.

A városvezető hangsúlyozta: a korábban menedzsmentjogokat gyakorló Mecsekbusz Kft.

1,5 milliárd forintos kártérítést követelt a Pécs Holdingtól, de a bíróság szerint nem történt károkozás, a követelés nem volt jogszerű.



Páva Zsolt felidézte: korábban már a magyar bíróság is jogerősen kimondta, hogy a magántulajdonos menedzsmentje jogszerűtlenül járt el, amikor a buszparkot eladta, majd visszabérelte egy harmadik piaci szereplő számára.
A hat évvel ezelőtti lépést Páva Zsolt egyúttal korszerű és progresszív döntésnek nevezte, kiemelve, hogy azóta a pécsi közösségi közlekedés megújítása - a buszcsereprogram mellett is - folyamatos. Az MTI-nek eljuttatott írásos összefoglalóban az áll, hogy 2011-ben "a pécsi buszközlekedés az összeomlás szélére került a szocialista városvezetés alatt lezajlott privatizációs eljárás miatt".

A közlemény úgy fogalmazott, hogy a pécsi önkormányzat "jól határozott, amikor megvédte a közösségi közlekedést, előbb a PK Zrt. menedzsmentjének biztosításával, később pedig a Tüke Busz Zrt. (a jelenlegi közösségi közlekedési vállalat) létrehozásával".

Évekkel ezelőtt havonta akár ezer buszjárat is kimaradt - írták. Azóta megszűntek a járatkimaradások, nem bérelt, hanem városi tulajdonú buszok járnak Pécsen, korszerű utastájékoztatási rendszert alakítottak ki, kedvezményeket kapnak a kisgyerekes utasok, a közfoglalkoztatottak és a polgárőrök, valamint új buszjavítóbázis is épült - részletezték.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com