Perrel próbál hozzájutni a szerződésekhez a Párbeszéd

Jávor Benedek pert indít annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra azokat, a paksi bővítéshez kapcsolódó szerződéseket, amelyeknek már feloldották a titkosságát.A Párbeszéd EP-képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a bővítéséről kötött megvalósítási szerződéseket a kormány gyakorlatilag az aláírás pillanatában korlátozott terjesztésűnek illetve titkosnak nyilvánította. Ezzel viszont ellehetetlenítették, hogy valódi, nyílt, közéleti vita folyhasson az erőmű bővítéséről - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy két éve titokfelügyeleti eljárást kezdeményezett Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnál, aki idén év elején arra jutott, hogy nem indokolt az általános titkosítás és ezért egyeztetéseket kezdett a kormánnyal az ügyben. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője az egyeztetések után közölte vele, hogy a kormány tájékoztatása szerint a szerződések egy jelentős részének minősítését már feloldották.
    

Az EP-képviselő kiemelte, hogy ezért Süli Jánoshoz, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterhez fordult. A miniszter válaszában megerősítette, hogy a 2014. decemberében kötött megállapodások és megvalósítási szerződések minősítését több lépésben feloldották illetve enyhítették. A miniszter ennek ellenére, az orosz-magyar szerződés titkossági klauzuláira hivatkozva, nem volt hajlandó átadni az adatokat - indokolta Jávor Benedek, hogy miért készül pert indítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com