Pintér lefejezi a saját embereit is

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda után több megyei rendőrfőkapitány távozásával folytatódhatnak az átszervezések – értesült a hvg.hu.


Első körben a Hajdú-Bihar, a Heves, a Pest és a Zala megyei, illetve a Fejér megyei rendőri vezetőket meneszthetik. Elbocsátásuk oka a Belügyminisztérium által elvégzett teljesítményértékelés lehet, miközben a Fejér megyei parancsnok az ozorai fesztivállal kapcsolatos események miatt távozhat.

Az ozorai fesztivál rendőri megszállása elsodorta a sárbogárdi rendőrkapitányt, Ozsváth Zsoltot is, akit előbb felfüggesztettek, majd visszavonták megbízatását. Valószínű azonban, hogy nem áll meg nála a sor, és főnökének, Simon László Fejér megyei rendőrfőkapitánynak is a székébe kerülhet, hogy a több mint egy évtizedes rendezvényen tapasztalható kábítószer-terjesztés és -fogyasztás ellen nem léptek fel erőteljesebben. A sajtóban megjelentek szerint a Belügyminisztérium részéről ma jelentenek be "újabb szervezeti és személyi változásokat".

A hvg.hu úgy tudja, hogy Simon Lászlóhoz hasonlóan megválnak más megyei főkapitányságok vezetőitől is. Így az már megjelent, hogy távozhat a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság éléről szeptember 1-jével Fekete Csaba. A rendőrfőkapitány, aki korábban dolgozott az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán, majd közrendvédelmi területen is, öt évet húzott le Hajdú-Biharban.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Székébe a hírek szerint a Békés megyei parancsnok, Gyurosovics József ülhet be.

Hol áll meg?


Információink szerint továbbá a Heves megyei rendőrfőkapitánynak, a Budapest XIII. kerületi kapitányságáról 2010-ben Egerbe helyezett Ormossy Attilának és az idén februártól a zalai rendőröket irányító Szukics Ferencnek is távoznia kell. A tábornokok leváltásának oka még nem ismert, lapunk egyelőre hivatalos tájékoztatást nem kapott a Belügyminisztériumtól. Szintén leválthatják a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetőjét, Simon Tamást és rendészeti helyettesét, Galuska-Tomsits Lászlót. Simon Tamás 2011-ben Jász-Nagykun-Szolnok megyéből került a PMRFK-ra. Sokáig esélyesnek tartották a rendőrséghez 2010-ben a SOTE-től visszahelyezett Bűnügyi Szakértői Kutató Intézet vezetőjének.

Nem tudni, kik szerepelnek még a belügyminiszter listáján

A Belügyminisztérium (BM) arra hivatkozik, hogy az átszervezések és a menesztések alapja egy a testület tagjai között végzett teljesítmény-értékelés. Ezzel kapcsolatban a belügy korábbi megkeresésünkre csak annyit közölt, hogy "a rendőri szervek munkáját tevékenységükhöz kapcsolódó szakmai és hatékonysági adatok alapján" értékelték, figyelemmel a "működési feltételrendszerükre". A BM-nél most arra voltunk kíváncsiak, hogy mi lesz a távozó parancsnokok sorsa, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk rá választ.

A személyi változások részben arra engednek következtetni, hogy Pintér Sándor saját embereivel sem elnéző, hiszen Simon Tamást, Ormossy Attilát és Szukics Ferencet jelenlegi pozícióikba ő nevezte ki. A belügyminiszter egyébként a második Orbán-kormány hivatalba lépése után fél évvel szinte a teljes rendőri vezérkart lecserélte a hozzá és az országos főkapitánynak kinevezett Hatala Józsefhez lojális vezetőkre.

Az élet nem áll meg
Persze a változások ellenére folyik az élet. A Közbeszerzési Értesítő új száma szerint a BRFK most készül egy autómosó berendezés telepítésére a Nádasdy utcába. Az eszközt 12 millió forintért szállítja le az Acis Kft. – derül ki az értesítőből.
A vezetőcserék közben a napokban dől el az is, hogy a BRFK jogutód nélkül megszüntetett Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán (SZBEO) és a Nemzeti Nyomozó Iroda szintén felszámolt egységeinél dolgozók elfogadják-e új beosztásaikat. (A megszüntetés külön érdekessége, hogy 2010-ben, amikor a rendészeti szakszervezetek demonstrációkat szerveztek a parlament elé a nyugdíjazási szabályok megváltozása miatt, a belügyminisztert éppen az SZBEO emberei védték.) Az SZBEO munkatársainak Pest megyei kapitányságokon ajánlottak új munkát, míg a nyomozó irodától elküldötteknek a kerületi rendőrkapitányságokon biztosítanának helyet. Akik azonnal nem írták alá az új beosztásuk elfogadását, öt munkanap gondolkodási időt kaptak. Úgy tudjuk, hogy az SZBEO esetében hatan éltek ezzel a lehetőséggel, és szerdán reggel kell az ezzel kapcsolatos elbeszélgetésekre a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központba menniük.

A szélnek eresztett emberek között – úgy tudjuk – akadt olyan is, aki épp aznap vette volna át kinevezését, amikor az osztályokat megszüntették. De tudunk olyanról is, aki két éven át küzdött azért, hogy a szervezett bűnözés ellen harcolhasson. Erre két hetet kapott. Mindez a hvg.hu által megkérdezett még aktív, vagy már visszavonult rendőrök szerint fejetlenséget jelez, azt hogy az átszervezés nem volt előre eltervezett és átgondolt. A végrehajtott átalakítás egy érintett rendőr szerint arra volt jó, hogy kifelé azt kommunikálják: megszüntették a korrupció melegágyát.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com