2006 ősze - Fidesz: hosszan kitart az MSZP-kormány által elkövetett bűnök hatása

A Fidesz szerint a 2006. őszi rendőri bántalmazás egyik áldozatának kártérítési ügyéből is jól látszik, hogy a szocialista kormány által elkövetett bűnöknek milyen hosszan kitartó negatív hatásuk van.

fidesz-logo_


Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője így kommentálta az MTI-nek a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent hírt, amely szerint jogerősen 1,9 millió forint kártérítést, annak hétévi kamatát, továbbá félmillió forintos perköltséget ítélt meg a Fővárosi Ítélőtábla egy férfinak, akit 2006. október 23-án a fővárosi Károly körúton bántalmazott a rendőrség.

Gulyás Gergely szerint az ítélet rámutat arra a cinikus magatartásra is, amit a baloldal a mai napig művel, amikor is "a Fidesz kormányzása óta senki által nem fenyegetett alapvető szabadságjogok fogadatlan prókátoraként lépnek fel azok, akik miniszterelnökként, miniszterként, többek pedig kormánypárti képviselőként" semmit sem tettek akkoriban.

Mint fogalmazott, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként, Bajnai Gordon miniszterként, Mesterházy Attila pedig kormánypárti képviselőként egy szót sem szólt a brutális rendőrségi fellépés ellen.

Most az államnak kell helyt állnia és komoly anyagi áldozatot vállalnia a jogosan járó kártérítések kifizetésére - mondta a Fidesz politikusa.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com