A 4K ügyészségi eljárást kezdeményez a Fidesz ellen

Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az ügyészségen a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ellen a Negyedik Köztársaság Mozgalom (4K!)


Ezt ma jelentette be Salha Omár, a 4K! alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Álláspontja szerint a Fidesz 2012-ben törvénysértő módon működött, mivel a hatályos polgári törvénykönyv szerint a pártoknak évente kongresszust kell tartaniuk. A Fidesz azonban 2012-ben nem tartott ilyen tanácskozást, a többi parlamenti párt viszont igen.
4. köztársaságAz ellenzéki párt alelnöke emlékeztetett rá, hogy az erről szóló törvénymódosítást éppen a jelenlegi kormánypártok szavazták meg.
A 4K! alelnöke, mint a beadvány aláírója arra kéri az ügyészséget, hogy állítsa helyre a nagyobbik kormánypárt törvényes működését, és kötelezze a törvények betartására, ha pedig ennek nem tesz eleget, kezdeményezze a bíróságnál a Fidesz feloszlatását.
Az ellenzéki egyeztetésekre a 4K! addig nem megy el, ameddig nem világos, hogy ezek a tárgyalások közös kormányzásra való felkészülésről vagy az alkotmányos keretek helyreállításáról szólnak-e - válaszolta az MTI kérdésére a párt alelnöke. A 4K! közös politikai cselekvésre, kormányzásra nem készül sem az MSZP-vel, sem a DK-val, sem pedig az Együtt 2014-gyel - tette hozzá Salha Omár.

4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom (rövidebb nevén 4K!2007 második felében alakult azzal a céllal, hogy Y generációs mozgalomként összefogja az ország helyzetén segíteni akaró fiatalokat. Az 2011-ben elfogadott Alaptörvény, amely óriási ellenzéki ellenállást váltott ki, a 4K!-t is a politikai színtérre vitte. Az Egymillióan a Sajtószabadságért (Milla) csoport március 15-i tüntetésén beszélt először a színpadon Istvánffy András, a mozgalom koordinátora. Fél évvel később, az október 23-i Nem tetszik a rendszer!-tüntetés után, ahol szintén felszólalt a 4K!, a mozgalom bejelentette párttá alakulását. A fél éves részvételi folyamat végén 2012. április 28-án, szombaton tartották alakuló Kongresszusukat, melyen elfogadták az új, baloldali patrióta párt Alapprogramját és Alapszabályát is, valamint megválasztották a szervezet tisztségviselőit.
forrás: Wikipédia...

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com