A CÖF nem kap közpénzt a földművelésügyi tárcától

Nem jut állami forrásokhoz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a Földművelésügyi Minisztériummal kötött megállapodása keretében - közölte a civil szervezet kedden az MTI-vel. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szintén azt közölte, hogy a CÖF nem kapott támogatást a tárcától.

A CÖF-CÖKA azt követően küldte el erről szóló közleményét, hogy az LMP-s Szél Bernadett közérdekű adatigénylést nyújtott be, hogy kiderüljön: kap-e közpénzt a szervezet, valamint a CBA és a COOP a tárcával kötött stratégiai együttműködés keretében. A CÖF a közleményében kitért arra: a minisztériumnak semmi köze a CÖF-CÖKA, a CBA és a COOP Hungary között megkötött szerződéshez.

Csizmadia LászlóKözölték azt is: ez a megállapodás sem tartalmaz szervezetüknek támogatást. A szerződők önkéntes munkával a magyar vidék érdekében kívánnak tevékenykedni - szögezték le.
A tárcával kötött szerződést a CÖF kedden honlapján is közzétette. A CÖF tudatta: elszámolásaik tiszták és az ide vonatkozó törvény szerint nyilvánosságra kerültek. Közölték azt is: a CÖF-CÖKA aktivistái és teljes vezetősége fizetség nélkül végzi munkáját, "nem úgy, mint az olcsó népszerűséget hajhászó Szél Bernadett képviselő, akit súlyos százezrekért foglalkoztatnak az adófizetők".

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: Szél Bernadett ismét melléfogott, a CÖF semmilyen állami támogatást nem kért és nem is kapott a tárcától. Stratégiai együttműködés jött létre a tárca és a civil szervezet között, ám ez nem a pénzről szól - közölte az FM.
A minisztérium által kötött összes stratégiai megállapodás a munkát, az együttgondolkodást szolgálja. Azok, akik vállalják mindezt, nem pénzt, hanem pluszmunkát kapnak - áll a tárca közleményében.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com