A DK, kormányprogram hiányában nem vesz részt a miniszterelnök megválasztásán

Nem vesz részt a szombati miniszterelnök-választó országgyűlési ülésen a DK, kifogásolják ugyanis, hogy Orbán Viktor nem hirdetet programot, így nem lehet tudni, mit tervez a következő négyéves kormányzása alatt.

dkMolnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselőjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján bírálta a kormányfőt, aki szerinte „biankó csekket” kér. Azt mondta, kormányprogramról szavaznának, ennek hiányában azonban el se mennek az ülésre.

Orbán Viktor megválasztását a Jonathan Swift által leírt liliputi választáshoz hasonlította, ahol a minisztereket az alapján választják ki: melyikük tud a legjobban kötélen táncolni. Szerinte jelenleg Orbán Viktorról is csak annyi tudható, hogy „jól focizik, nagy a szája, ezen az alapon tehát miniszterelnök lehet belőle”.

Emlékeztetett: az elmúlt bő két évtizedben a kormányfő személyével együtt kabinetjének programjáról is szavazott a Ház, „most viszont megváltoztatta Orbán az alaptörvényt, és úgy döntött, hogy kormányprogramról nem kell szavazni”. Molnár Csaba kifogásolta azt is, hogy a kormányfő csak megválasztása után szól majd az Országgyűléshez.

Szerinte a kormányfő nem teljesíti politikai kötelességét, amellyel azt üzeni az embereknek: nem akar minden magyar miniszterelnöke lenni, csak kizárólag azoké, akik rá szavaztak, a többiek bizalmát ugyanis éppen a programmal vívhatná ki.

A tájékoztatón Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője kérdésre válaszolva a Molnár Zsolt szocialista politikusról előkerült felvételekkel kapcsolatban azt mondta: nem változik álláspontjuk, miszerint, ha a felvételek valódiak, a politikus ne legyen a nemzetbiztonsági bizottság vezetője akkor sem, ha Molnár Zsolt átesik egy C-típusú átvilágításon. Emlékeztetett: a vizsgálat már korábban is megtörtént, és az Alkotmányvédelmi Hivatal alkalmasnak találta a pozíció betöltésére.

Hozzátette ugyanakkor: részükről politikai állásfoglalás, hogy meg kell fontolni, „szabad-e egy ilyen árnyékos történettel ezt a pozíciót elvállalni”. Ennek eldöntése azonban a szocialista párt feladata – hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com