A FAZ a Jobbikról

Orbán új kedvenc ellensége a jobbszélről című, Vona Gábor pártelnököt is megszólaltató írásában a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy "Magyarország szélsőjobbosai kihívják a miniszterelnök pártját", és törekvésük sikeréért "arculatváltást" hajtanak végre, amely azonban "számos okból kevéssé hiteles".

Kifejtette, hogy a Jobbik a magyar szélsőjobb képviselője a parlamentben, de Vona Gábor nagyjából két éve igyekszik lemosni a szélsőjobb "címkét" a szervezetről. Az ellenzéki párt elnöke ezzel kapcsolatban a lapnak elmondta, hogy sok közös elem van a jobboldal, illetve a baloldal szélére sorolt erők között, és ez a fajta megkülönböztetés ma már nem +iránymutató+, a törésvonal nem a két oldal, hanem a 20. és a 21. század között van.



A FAZ szerzője hozzátette, hogy Vona Gábor és pártja vált a kormány és a "hozzá közel álló médiumok" politikai támadásainak fő célpontjává. Ezt a folyamatot a nemzet ügyének +elárulására+ vonatkozó politikai természetű vádak mellett "személyes mélyütések" is jellemzik - tette hozzá, beszámolva a politikus állítólagos homoszexuális kapcsolatairól szóló híradásokról, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy akár politikai "halált okozó támadást" is jelenthetnek, legalábbis egy olyan párt vezetője ellen, amelyben a "homofób hangok" a normalitás részét alkotják.

Az elbukott alkotmánymódosítás ügyét taglalva hozzáfűzte, hogy a "nyílt hadüzenet" megküldésének időpontja november 8., amikor Orbán Viktor kormányfő Vona Gábor miatt 2010 óta első alkalommal vereséget szenvedett a törvényhozásban. Kiemelte, hogy Orbánnak a Jobbik konkurenciája 2014-ig nem okozott gondot, inkább "stratégiai pluszt" jelentett, mert nem kellett tartania a baloldal és a szélsőjobb összefogásától akkor sem, ha a Fidesz esetleg gyengülne.

Azonban a kormánypárt támogatottsága a 2014-es újabb választási győzelem után gyors ütemben csökkent, a Fidesz elveszítette az alaptörvény módosításához szükséges többséget, miközben a Jobbik megindult a politikai spektrum közepe felé, ami "egyértelmű politikai támadás" volt a Fidesz ellen. Stephan Löwenstein a többi között hozzátette: a Fidesz soraiban úgy látják, november 8-án ugyan "taktikai vereséget" szenvedtek, de egyben "stratégiai győzelmet" arattak, mert ezután mindig meg lehet vádolni a Jobbikot a nemzeti érdekek +elárulásával+.

A Jobbik önálló alkotmánymódosítási kezdeményezésével kapcsolatban kiemelte, hogy Vona igyekszik egy "manőverrel" válaszolni erre a törekvésre, és majd kiderül, hogy két, egyformán "ideologikus narratíva" közül melyik érvényesül tartósan.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com