A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc nyilatkozata miatt

A Fidesz feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetőjének nyilatkozata miatt - jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.

A párt ismeretlen tettes ellen tesz legkésőbb hétfőn feljelentést csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával az ügyészségen - közölte Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón.
A kormánypárti politikus felidézte Gyurcsány Ferencnek a héten elhangzott szavait, amelyek szerint "jobb, ha nem tudjuk", hogy korábban honnan érkeztek pénzek az MSZP-hez, valamint annak elismerését, hogy a szocialisták többet költöttek kampányra, mint amennyit a párttörvény lehetővé tett volna.

480px-Fidesz_New_logoGulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a párttörvény szerint költségvetési szervtől, állami vállalattól, közvetlen költségvetési, vagy költségvetési szervi támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást párt nem fogadhat el, miként külföldi államtól és névtelen támogatótól sem. Ha mégis elfogad, akkor ezt köteles 15 napon belül a központi költségvetésbe befizetni, és ezzel az összeggel csökken a párt állami támogatása is.

A büntető törvénykönyv (Btk.) szerint, ha elfogadtak ilyen támogatást, ám azt nem jelentették be, akkor csalást követtek el. Az új Btk. nevesíti a költségvetési csalás tényállását is, amelynek ugyan nincs visszamenőleges hatálya, de mulasztásos elkövetés létezik - tette hozzá a politikus. Gulyás Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy a pártok éves beszámolóiban nevesíteni kell az 500 ezer forint feletti összeget adományozót, külföldi támogatónál pedig ezt 100 ezer forint felett kell megtenni. A Gyurcsány Ferenc által említett időszakról készült, tehát a 2009-es és 2010-es beszámolók nem tartalmaznak ilyen információt. A fideszes képviselő szerint így ha igaz, amit Gyurcsány Ferenc mondott, akkor fennáll a magánokirat-hamisítás gyanúja. Ha pedig az MSZP közreműködött abban, hogy valótlan legyen az Állami Számvevőszék beszámolója, az felveti a közokirat-hamisítás gyanúját is.

Mint elmondta: az országgyűlési képviselő hivatalos személy, így köteles a hatóságokat tájékoztatni bármilyen a központi költségvetésből kapott vagy oda be nem fizetett jogtalan támogatásról. Ha egy hivatalos személy, illetve az általa képviselt párt jogtalan előnyt szerez, vagy jogtalan vagyoni hátrányt okoz, akkor a hivatali visszaélés gyanúja is felmerül.
Gulyás Gergely álláspontja szerint az MSZP-nek és a magyar közélet egészének az érdeke, hogy ebben a kérdésben tiszta vizet önthessenek a pohárba.

Kocsis Máté szerint kérdéses, hogy miként akarnak a szocialisták megújulni, ha nem zárják le múltjukat. A politikus emlékeztetett rá, hogy pénteken arra szólították fel Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét, tegyen feljelentést, ám ez nem történt meg. Hangsúlyozta, hogy a feljelentést nem az MSZP és Mesterházy Attila ellen, hanem helyettük teszik meg.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken azt mondta, ha valakinek a párt gazdálkodásával kapcsolatos szabálytalanságról van tudomása, annak feljelentést kell tennie, a szocialistáknak viszont nincsenek ilyen információik. A szóvivő idézte az Állami Számvevőszék közleményét, amely szerint az MSZP 2009-ben és 2010-ben kizárólag a párttörvényben engedélyezett módon gazdálkodott, meg nem engedett forrásból nem fogadott el hozzájárulást. Jelezte azt is, hogy Mesterházy Attila 2010-ben vette át a párt vezetését.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com