A fővárosi MSZP vizsgálatot és felelősségrevonást kér a villamosteneder ügyében

A fővárosi MSZP vizsgálatot és felelősségrevonást kér - a szerintük - a budapestieknek milliárdos kárt okozó villamosteneder ügyében a főpolgármestertől. Horváth Csaba az MSZP alelnöke, a párt fővárosi frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt kérte Tarlós Istvántól, újabb nyílt levelek helyett derítse ki az igazságot és azt rövid időn belül tárja a nyilvánosság elé.

A szocialista politikus a korábban megsemmisített, nemrég megismételt villamostenderre utalva emlékeztetett, a CAF spanyol cég 4 milliárddal drágább ajánlatát erősítette meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ennyivel olcsóbb Ganz Skoda ajánlata helyett, ez pedig szerint "kérdéseket, aggodalmakat, mutyiérzeteket vet fel".
Kinek áll érdekében, hogy 4 milliárd forinttal többe kerülnek a villamosok, ki vállalja a felelősséget a veszteségért és a késlekedésért, ki kéri számon a BKK vezérigazgatóját, mikor kéri számon a főpolgármester Vitézy Dávid és csapata ámokfutását, és mikor veszi végre észre a főpolgármester Vitézy Dávid szakmai alkalmatlanságát? - sorolta kérdéseit az ellenzéki politikus.

mszp-uj-logoHorváth Csaba azt kérte Tarlós Istvántól, adjon érdemi magyarázatot a történtekre, és ha úgy látja, Vitézy Dávid alkalmatlan a posztjára, tegye meg a szükséges lépéseket. Hozzátette: az ügyben a két vezető egyértelmű, és közösen vállalt álláspontjára kíváncsiak; nem kérnek a nyílt vitákból, üzengetésekből, levelezésből. Az összeg nagyságának érzékeltetésére jelezte, 4 milliárd forintból 50 új csuklós trolibuszt, vagy 80-100 hagyományos buszt lehetne vásárolni. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a villamostender csúszása több milliárd forintos veszteséget okoz a budapestieknek, mert a beruházás befejezésének egy részét "a kommunikáció szerint is" már a következő uniós költségvetési keretből akarják fedezni, amit a tervek szerint egyébként más célokra szántak.

Horváth Csaba szerint az elmúlt években számos hasonlóan szabálytalan közbeszerzési eljárás történt a fővárosban.
Fővárosi képviselőtársa, Tüttő Kata is arról beszélt, a villamostender nem egyedi eset, korábban sok esetben megsértették már a közbeszerzési törvényt. Közölte, 2011 óta a közbeszerzési döntőbizottság több mint 50 esetben állapított meg törvénysértést a fővárosi önkormányzatnál valamint annak cégeinél, és több esetben bírságot is kiszabtak, ami jelzi a jogsértés súlyosságát.

Ezek közé sorolta a BKV reklámfelületeteinek értékesítését, az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. sóbeszerzését, a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő beszerzését, valamint a központi szennyvíztisztítóhoz kapcsolódó beruházásokat, ahol tudomása szerint tíz esetben állapítottak meg jogszabálysértést.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com