A Ház módosítva ismét elfogadta a közigazgatási perrendtartási törvényt

A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt.

Az Ab januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután az államfő az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől.



Az Alkotmánybíróság Áder János érvelését elfogadva kimondta, hogy a vitatott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek. A köztársasági elnök a többi közt azt kifogásolta, hogy a törvény formailag ugyan nem módosította volna a bíróságok szervezetéről szóló sarkalatos törvénynek a bíróságokat felsoroló részét, tartalmilag azonban kiegészíti azt egy új bírósággal. A törvény ezért úgy módosult, hogy abból kikerült a "felsőbíróságként eljáró bíróság" köznév, helyette hatáskörtől függően törvényszék vagy konkrétan Fővárosi Törvényszék szerepel.

A szabályozás emellett a jövőben a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyek között nem szerepelteti a választási bizottság közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket, a választási jogvitákra vonatkozó valamennyi rendelkezést elhagyja a törvényből. A jogszabály - amelyet elsőként tavaly december elején fogadott el a Ház - bevezeti a differenciált hatáskör telepítését. A kisebb nehézségű ügyek meghatározott csoportjainál egyesbíró dönt a perben, bonyolultabb kérdésekben azonban három bíróból álló tanács jár el.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com