A hetvenötből negyven új busz bérlését hagyták jóvá

A BKV által korábban megkötött, hetvenöt autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésből negyven új jármű esetében hagyta jóvá a konstrukciót a Fővárosi Közgyűlés szerdán rendkívüli ülésen.

A Fővárosi Közgyűlés nem hagyta jóvá a BKV Zrt. és a BYD Europe BV között öt elektromos busz rendelkezésre tartásáról idén augusztusban kötött szerződést, de engedi, hogy a BKV hitelt vegyen fel e járművek beszerzésére.

fővárosi közgyűlés

A testület ugyanakkor nem emelt kifogást húsz dízelüzemű szólóbusz rendelkezésre tartása ügyében. Az eredetileg szintén így bérelni tervezett ötven csuklós busz közül ugyancsak húsz rendelkezésre bocsátását veheti igénybe a BKV, további harminc esetében pedig engedélyezték a társaságnak a hitelfelvételt.

A BKV nyolc évre a szóló autóbuszokat kilométerenként 246 forintért, a csuklós járműveket pedig kilométerenként 330 forintért bérli, évente legfeljebb 86 ezer kilométerre.

A hitelfelvételekhez a kormány engedélye is szükséges.

Tarlós István főpolgármester a napirendi pont vitájában arról beszélt, úgy tűnik neki, hogy többféle, politikai, egzisztenciális, gazdasági és fővárosi érdek keveredik az ügybe.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Fővárosi Közgyűlés számára nincs választási alternatíva, hogy melyik mellett kell dönteni - mondta.

Kijelentette: azon lesz, hogy olyan felelős döntést hozzanak, amely a város érdekeinek felel meg. "Nem a Fidesznek, még kevésbé a DK-nak, a legkevésbé a rejtett pártoknak, aztán annál is kevésbé olyan gazdasági társaságoknak, amelyek (...) a háttérben érzékelhetően mozognak" - fogalmazott Tarlós István.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalja a BKV ügyét.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a vitában felszólalva azt mondta, a járművek saját forrásból történő beszerzése lenne a legolcsóbb konstrukció, ám erre a társaságnak jelenleg nincs elegendő forrása.

Költséghatékonyság szempontjából ezt követi a hitelből történő vásárlás, ami évente 130 millió forinttal drágább az előzőnél, a rendelkezésre bocsátás pedig ennél is évente 190 millió forinttal többe kerül, de kedvezőbb, mint a szolgáltatás kiszervezése.

A BKV vezetője hangsúlyozta, ezek az adatok csak becslések, hiszen nem lehet tudni, hogy a következő években miként alakulnak a hitelkamatok. Példaként említette, hogy a kamatok három százalékpontos emelkedésével eltűnne a hitelből finanszírozott vásárlás és a rendelkezésre tartás közötti árkülönbség.

A közlekedési társaság vezérigazgatója ettől függetlenül megjegyezte, ha a BKV rendelkezne elég forrással, akkor nem javasolnák a rendelkezésre tartást.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes arra emlékeztetett, hogy a fővárosnak 2018-ig 550 autóbuszt kell lecserélnie, ennek finanszírozását szerinte nem lehet kizárólag hitelből fedezni, ezért a rendelkezésre bocsátás is járható út.

Kiemelte, ennek a konstrukciónak az előnye a kiszervezéssel szemben, hogy a BKV saját sofőrjeivel és üzemanyagával látja el a szolgáltatást, az új buszok pedig egy hitelfelvételnél lényegesen hamarabb rendelkezésre állnak.

Az ellenzék ezzel szemben egyértelműen új járművek vásárlását javasolta.

A jobbikos Tokody Marcell arra hívta fel a figyelmet, a várost milliárdos kár éri azzal, hogy a tízéves bérlet után nem maradnak a tulajdonában a járművek.

Az LMP-s Csárdi Antal azt kifogásolta, hogy miközben az új buszokat rendelkezésre bocsátó társaság egy jármű karbantartására évente 13 millió forintot fordít, addig a BKV egy saját tulajdonában álló csuklós buszra évi 820 ezer forintot költ.

A DK-s Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, a BKV-nak szüksége van új buszokra, azonban szerinte ezt azért is hitelből kellene finanszírozni, mert az új buszokat rendelkezésre bocsátó társasággal korábban gondok voltak Debrecenben.

A szocialista Horváth Csaba azt vetette fel, hogy a BKV-nak jelenleg lenne pénzügyi lehetősége saját buszok megvásárlására. Az ellenzéki politikus emellett kezdeményezte, hogy a korábbi buszjárat-kiszervezésekhez kapcsolódó operátori rendszert vizsgálja felül a közgyűlés.

A fideszes Wintermantel Zsolt az ellenzéki felvetésekre reagálva azt mondta, a fővárosnak diverzifikálnia kell a járműbeszerzéseit, vagyis az említett konstrukciók mindegyikét igénybe kell vennie azért, hogy minden kockázatra felkészüljön.

A közgyűlés a november 4-ei nemzeti gyásznap alkalmából egyperces néma felállással kezdte meg ülését.

A Fővárosi Közgyűlés még 2014 júniusában járult hozzá ahhoz, hogy a BKV beszerezzen legfeljebb hetvenöt autóbuszt rendelkezésre tartási konstrukcióval és azzal a megkötéssel, hogy a szerződések megkötését követő kilencven napban vétót emelhet ellenük.

Mivel az autóbuszok selejtezési kényszere meghaladja a BKV autóbusz-beszerzési lehetőségeit, továbbá a 3-as metró felújításának ideje alatt pótlásra van szükség, a BKV flottájának modernizálása már rövid távon is elengedhetetlen - írták az előterjesztésben.

Tarlós István a testület legutóbbi, október 28-ai ülésén azért hívott össze rendkívüli ülést, mert a közgyűlés akkor nem tudott döntést hozni az ügyben.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com