A HRW bírálja a magyar alaptörvény módosításait
Bírálja a magyar alaptörvény tavalyi módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden Berlinben bemutatott éves jelentése.
A dokumentum szerint a kormány által kezdeményezett egyes jogszabálymódosítások révén 2013-ban folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése. Az alaptörvény 2013 márciusában végrehajtott módosítása még inkább aláásta az igazságszolgáltatás függetlenségét, és megfosztotta jelentős jogköröktől az Alkotmánybíróságot - írták a jelentésben.
A HRW jelentése szerint a kormány szeptemberben "kozmetikai változtatásokat" hajtott végre az alaptörvényen, amelyek nem vetettek véget vallási csoportok diszkriminációjának, és csak részben kezelték a politikai hirdetések közzététele korlátozásának problémáját. Hozzátették egyebek között, hogy a romák továbbra is megkülönböztetésnek és zaklatásnak vannak kitéve, és változatlanul gond az antiszemitizmus.
forrás:MTI

Hozzászólások