A Jobbik a kormány és a Fidesz válaszát várja az NVI-nél történtek miatt

A Jobbik a kormánytól és a Fidesztől vár magyarázatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti székházánál történtekre.

Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján úgy értékelt: az eset többről szólt, mint hogy az MSZP be tud-e nyújtani egy kérdést vagy sem. Szerinte a Fidesz odaküldte verőembereit, mert úgy érzi, bármit megtehet és a látszatra sem kell adnia.

szilágyi györgy

A jobbikos politikus szerint az eset megmutatta, mi lenne, ha a kormánypártok által javasolt alaptörvény-módosítással mód lenne a rendeleti kormányzásra.

"Kubatov Gábor "úriemberei" kellő határozottsággal akadályozták az alkotmányos rendet, miközben a Nemzeti Választási Iroda munkatársai vélhetően felsőbb utasításra ehhez csupán asszisztáltak" - fogalmazott Szilágyi György, aki szerint az MSZP is csak a "balhéra koncentrált" és a szereplést tartotta fontosnak az ügyben.

A Jobbik képviselője közölte: választ várnak arra, hogy mennyit és milyen pénzből fizettek az incidensben részt vevőknek, továbbá ki utasította őket és milyen jogcímen. Szerinte kérdéseket vet fel, hogy hogyan történhet meg, hogy így beavatkoznak egy intézmény életébe, a rendőrség pedig nem intézkedik.

Szilágyi György a tájékoztató után azt is közölte az MTI-vel, hogy az ügy súlyossága miatt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik jobbikos vezetéssel, s megoldást kívánnak kidolgozni arra is, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló esetek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com