A Jobbik egy grúz üzletember kormányzati kapcsolataira kíváncsi

Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az Index cikkére hivatkozott, amely szerint Irakli Rekhviashvili magas rangú grúz üzleti, politikai szereplőkkel tárgyal egy olyan fővárosi ház előtt, amelyben a Rogán Antal miniszter bizalmasának nevezett Kertész Balázs ügyvéd irodája van.

Mint mondta, a bankár 12 évig volt a Soros György érdekeltségi körébe tartozó, civileket támogató szervezet egyik irányítója.

A jobbikos politikus kitért arra, hogy mind Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, mind Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke "kemény nyilatkozatokat" tett a Soros Györgyhöz köthető szervezetekről, amelyek egyebek mellett befolyásolási kísérletekről, nemzetbiztonsági kockázatokról szóltak. Megjegyezte, hogy az Ökotárs Alapítványra és másokra "lesújtottak", hasonló szigort várnak máshol is.

Staudt Gábor arra vár választ a Miniszterelnökségtől, hogy kivizsgálják-e a cikk állításait, áll-e fenn kapcsolat a grúzok és Kertész Balázs között, illetve hogy a kormánynak ez "belefér-e".



MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com