A Jobbik feljelentést tett a Gyermekrák Alapítvány ügyében

A Jobbik pénteken feljelentést tett a Gyermekrák Alapítvány ügyében a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt - jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Szilágyi György.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő hangsúlyozta: álláspontjuk szerint az ügyészségnek hivatalból is eljárást kellett volna indítania az alapítvány ellen. A Jobbik azt szeretné, ha a nyomozóhatóság komplex vizsgálatot folytatna az alapítványnál a karitatív szervezetekkel szembeni bizalom visszaállítása érdekében. Szilágyi György felhívta rá a figyelmet: ha a Gyermekrák Alapítvány ügye miatt megrendül az emberek bizalma a karitatív szervezetekben, akkor csökkenhet a felajánlott támogatások összege, és így kevesebb segítséget kaphatnak a rászorulók.

jobbikAz Index kedden írt arról, "mentős körökben jó ideje terjed a pletyka", hogy a Gyermekrák Alapítvány Gyermekmentő feliratú Mercedesével reggelente Balogh István, az alapítvány elnöke furikázik otthona és a belváros között. A hírportál újságírója többször is tanúja volt, hogy Balogh István az adományokból vásárolt betegszállítóval teszi meg a távot budaligeti villája és az alapítvány VIII. kerületi, Rákóczi téri irodája között. A portál kérdésére az alapítvány elnöke azt mondta, a betegszállítót néha "közérdekű ügyintézésre" is igénybe veszik, de magáncélra soha nem használják.

Szerdán Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága azt közölte: fontosnak tartják, hogy a társadalom tisztán lássa, mire fordítják az életmentésre, a gyógyításra felajánlott összegeket az egyes, gyógyításért adományokat gyűjtő alapítványok. Ezért az átlátható adományozás érdekében Semmelweis garancia védjegyet vezet be. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön bejelentette, pártjuk rendőrségi vizsgálatot követel. Az alapítvány pénteken azt közölte, hogy jogi lépéseket tesz "a méltatlan médiatámadások" miatt.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com