A Jobbik feljelentést tett a köszönőlevelek postázásával összefüggésben

Vágó Sebestyén, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a múlt héten hozzájutott egy olyan dokumentumhoz, amelyet a postai hivatalvezetőknek küldtek; e szerint a sima levélként érkező küldeményeket elsőbbségiként kell kezelniük a posta munkatársainak.



Ez felveti a hivatali visszaélés és a sikkasztás gyanúját is - tette hozzá, jelezve: különbség van a sima és az elsőbbségi levél feladási költsége között. Kérdésre közölte: 100 ezer válaszlevél esetében több millió forinttal számolnak. A jobbikos politikus szóvá tette a postai dolgozók túlterheltségét is, szerinte halomban állnak a kézbesítetlen levelek a budaörsi logisztikai központban, a dolgozók fizetése pedig méltánytalan, miközben szakemberhiány van a területen. Kifogásolta azt is, hogy a posta nemcsak hivatását végzi, hanem egyebek mellett befektetések, biztosítások, sorsjegyek értékesítését is.

Vágó Sebestyén a posta helyzetével kapcsolatban szándékosságot feltételezett, szerinte a kormányhoz köthető magánérdekek akarják rátenni a kezüket a közszolgáltatásra. A politikust kérdezték a Jobbik legújabb plakátkampányának költségeiről is. Azt felelte, hamarosan nyilvánosságra hozzák azokat az adatokat, amelyek nem sértenek üzleti titkot.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com