A Jobbik hétfőn benyújtja a javaslatát (2. rész)

Az ellenzéki politikus jelezte, azt szeretnék, ha javaslatukat minél előbb napirendre venné az Országgyűlés.

Már semmi egyébről nincs szó, mint hogy a Fidesz válaszúthoz érkezett: el kell dönteni, hogy tovább ragaszkodnak-e az offshore cégeken keresztül realizált milliárdokhoz, amelyek a letelepedési kötvény-bizniszből származtak, vagy pedig a magyar emberek biztonságát tekintik elsődlegesnek - mondta Volner János.



Közölte, hogy az alaptörvény módosításáról szóló vitában a Jobbik világossá tette az álláspontját: a párt számára Magyarország biztonsága az első, ebből adódóan nem kívánnak asszisztálni semmilyen "fideszes kormányzati félmegoldáshoz".

Teljes értékű megoldás szükséges, azaz "se Juncker, se pedig Rogán Antal és Habony Árpád barátai, üzletfelei ne telepíthessenek le migránsokat Magyarországon" - fogalmazott Volner János, hozzátéve: "se gazdag migráns, se szegény migráns ne jöhessen ide; se gazdag terroristára, se szegény terroristára nincs szüksége az országnak" Kitért arra is, hogy egy közvélemény-kutatás szerint még a Fidesz szavazóinak is csak mindössze 9 százaléka támogatja a letelepedési kötvényt.

A forgalmazó cégeken keresztül eddig 110 milliárd forint nyereséget realizáltak azok az offshore cégek mögé bújó tulajdonosok, akik miatt nem volt hajlandó a Fidesz ebben a kérdésben engedni - jegyezte meg Volner János azt kérve, mondjanak le "erről a piszkos pénzről", hiszen szereztek már maguknak éppen eleget, és a magyar emberek biztonságát tartsák elsődlegesnek.

Közölte, a pártok közötti egyeztetésen, konszenzussal kialakított alaptörvény-módosítást jónak tartják, a problémájuk az volt vele, "ami kimaradt belőle". Ezt most egy mondattal beleteszik a javaslatukba: a negyedik cikk második bekezdését javasolják kiegészíteni úgy, hogy "az első bekezdésben meghatározott kérelmen alapuló jog anyagi ellenszolgáltatásért nem szerezhető", azaz alaptörvénybe ütközőnek minősülne a jövőben a letelepedési kötvények forgalmazása - mondta el Volner János.

Hozzátette: ez az alaptörvény-módosítás ugyanaz, amit a teljes Fidesz-frakció jónak, követendőnek és előremutatónak tartott, csak egy mondattal egészítették ki, a Fidesznek tehát szerinte semmilyen oka nincs arra, hogy az elfogadását ne támogassa.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com