A Jobbik hiteles és következetes érdekérvényesítést vár

Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján gratulált a romániai törvényhozásba bejutott magyar politikusoknak, értékelése szerint a 6,2-6,3 százalékos szavazati arány - ami 450 ezer szavazatot jelent - erős felhatalmazás a pártszövetségnek.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyarlakta területeken nem volt lényesen magasabb a részvétel a korábbiaknál.



A jobbikos politikus üdvözölte, hogy egyfajta fiatalítási folyamat indult el az RMDSZ-ben, azt pedig örömtelinek minősítette, hogy nyíltan magyarellenes szervezet nem tudott bekerülni román törvényhozásba.
A magyarellenes hangok nem tűnnek el véglegesen - jegyezte meg. Példaként hozta, hogy a Szociáldemokrata Pártnak is volt néhány olyan megnyilvánulása, ami nem a jó együttműködést erősíti. Szávay István elképesztőnek nevezte, hogy nem született határozott kormányzati válaszreakció Traian Basescu volt államfő azon kampányban tett kijelentésére, miszerint az igazi Románia a Tisztáig tart.

A képviselő egyúttal szóvá tette, hogy nem volt teljes körű a magyar összefogás, szerinte a Fidesz magára hagyta azt az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek tagjai az ő bíztatására vágtak bele a politikába. Kitért arra is, hogy alapvetően helyes és kívánatos, ha egy magyar párt részt vesz a kormányzásban, mert ez a magyar közösség számára fontos regionális pozíciókat is jelent, azonban ez nem történhet meg mindenáron, a legfontosabb programpontok feladásával.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com