A kormányt kérdezhetik a képviselők hétfőn

A kormányhoz intézett kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejezi be aktuális kéthetes ülését az Országgyűlés hétfőn.

Az ülésnap délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, ezt követően hangozhatnak el a kérdések.

parlament

A parlament honlapján elérhető információk alapján a Fidesz padsoraiból Bene Ildikó Szolnok és Budapest "összekötéséről" kérdezi a nemzeti fejlesztési minisztert, Salacz László pedig a felsőfokú duális képzés eredményeiről kér tájékoztatást az emberi erőforrások miniszterétől.

Az MSZP-ből Korózs Lajos szintén Balog Zoltánhoz fordul és az egri kórház jövőjéről vár választ, Gúr Nándor pedig azt kérdezi a nemzetgazdasági tárcavezetőtől, hogy a kormány mikor kezdi érdemben emelni a nettó minimálbért.

A Jobbikból is lesz képviselő, aki az emberi erőforrások miniszterének álláspontjáról érdeklődik, Farkas Gergely kérdésének címe: A kormány miért nem kíváncsi a diákok véleményére. A szintén jobbikos Magyar Zoltán az állami földprivatizáció leállítását sürgeti majd a földművelésügyi miniszternek címzett felszólalásában.

Az LMP-s Sallai R. Benedek arról kérdezi majd Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy "miért szigeteli el a kormány a vidéket", frakciótársa, Szél Bernadett pedig "Az oroszoknál befuccsolt, a magyaroknak még jó lesz" címmel intéz kérdést a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánoshoz.

A képviselőknek a kérdéseket követően további egy órájuk lesz azonnali kérdéseket feltenni a kabinetnek. A Ház ülése ezt követően napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com