A Kúriához fordul a DK a devizahiteles népszavazás ügyében
A Demokratikus Koalíció felülvizsgálatot kezdeményez a Kúriánál, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a közelmúltban elutasította a Jobbik devizahitelesek ügyében benyújtott népszavazási kezdeményezését - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatón.
A Jobbik indítványának címe az volt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényben függessze fel a deviza alapú kölcsönszerződésekből eredő végrehajtási eljárásokat addig, amíg nem születik olyan törvény, amely összhangban áll az Európai Unió Bíróságának a C-630/23. számú ügyben hozott ítéletével?"
Arató Gergely a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a kezdeményezés egyértelmű támogatást adott volna a devizahiteleseknek az ügyeik rendezése során. Azt is közölte, hogy felülvizsgálati kérelmüket egy magánszemély nevében nyújtják be.
Az NVB az augusztus 13-i szavazáson 8-2 arányban utasította el az indítványt. A voksolás után a Jobbik közleményt adott ki, amiben felhívták a figyelmet, hogy csak ők és az MSZP támogatta a népszavazás kiírását.
A DK ezt követően szintén kiadott egy közleményt, amiben hangsúlyozták, hogy támogatják a Jobbik devizahitelekkel kapcsolatos népszavazási kezdeményezését, és delegáltjuk tévedésből szavazott nemmel. Erről tájékoztatták a Nemzeti Választási Bizottságot, és kérték delegáltjuk szavazatának utólagos módosítását.
(Forrás: MTI)
A Jobbik indítványának címe az volt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényben függessze fel a deviza alapú kölcsönszerződésekből eredő végrehajtási eljárásokat addig, amíg nem születik olyan törvény, amely összhangban áll az Európai Unió Bíróságának a C-630/23. számú ügyben hozott ítéletével?"Arató Gergely a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a kezdeményezés egyértelmű támogatást adott volna a devizahiteleseknek az ügyeik rendezése során. Azt is közölte, hogy felülvizsgálati kérelmüket egy magánszemély nevében nyújtják be.

Hozzászólások