A letelepedési kötvényt vásárlók vizsgálatáról kérdez az Együtt

A letelepedési államkötvényt vásárlók előzetes vizsgálatáról kérdezte levélben Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) vezetőjét. A képviselő levelét pártja juttatta el az MTI-hez vasárnap.

együttLevelében az országgyűlési képviselő felidézte: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szigorú követelményeket támaszt a tartózkodási és a letelepedési engedélyt kérelmezőkkel szemben, ugyanakkor azok, akik Letelepedési Magyar Államkötvényt vásárolnak, nem kell, hogy ezeket a követelményeket teljes körűen teljesítsék.

Szelényi Zsuzsanna emlékeztetett: Rogán Antal, a letelepedési kötvényről rendelkező joganyag kidolgozója és a kötvények értékesítésére engedélyt kibocsátó Gazdasági Bizottság elnöke ugyanakkor a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy "minden külföldinek át kell esni a BÁH szigorú vizsgálatán".

Ezek alapján az Együtt országgyűlési képviselője arra vár választ a BÁH főigazgatójától, Végh Zsuzsannától, hogy a letelepedési kötvény vásárlása révén tartózkodási, majd letelepedési engedélyhez jutók átesnek-e automatikusan a BÁH teljes körű vizsgálatán, valamint, hogy milyen jogszabály alapján milyen vizsgálatokon esnek át, milyen adatlapot kell kitölteniük a kötvényt vásárlóknak.

A képviselő arra is kíváncsi, vizsgálata során a BÁH együttműködik-e a rendőrséggel, az Alkotmányvédelmi Hivatallal, az Információs Hivatallal vagy más hatósággal, esetleg nemzetközi szervekkel, más államok nemzeti hatóságaival és arra is, hogy milyen adatokat gyűjtenek be, hogyan győződnek meg az adatok valóságtartalmáról.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com