A Liberálisok a román-magyar viszony rendezését várják

Szent-Iványi István, a Liberálisok külügyi szakpolitikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, korábban feszült viszony alakult ki a két ország között, amiben mindkét kormánynak komoly felelőssége volt.

Az olyan provokatív lépések, mint a magyar diplomaták letiltása a román nemzeti ünnepi fogadáson történő részvételről vagy a bukaresti diadalívre visszahelyezett Budapest felirat nem szolgálják egyik ország érdekét sem - mondta, hozzátéve: ezért mind a magyar, mind az új román kormánytól elvárják, hogy tegyen aktív lépéseket a kapcsolatok normalizálása érdekében.



Szent-Iványi István pártja nevében gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezette magyar összefogásnak a választási eredményekhez. Az összefogás - amit a liberálisok mindig is szorgalmaztak - meghozta az eredményét: nemcsak bekerültek a magyarok a parlamentbe, hanem fontos tényezővé is váltak, sőt akár kormányzópárt is lehetnek - mondta.
Hozzátette: örülnek, hogy a Fidesz belátta, hogy az általa folytatott megosztó politika nem vezet eredményre, és egyedül az összefogás a megoldás, nemcsak Romániában, hanem a többi környező országban is.

A politikus gratulált a liberális ALDE pártnak is, amely szintén bekerült a román parlamentbe, és valószínűleg kormányzati pozícióba is kerül. Az eddigi legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) fölényesen, a voksok csaknem 46 százalékát megszerezve nyerte meg a romániai parlamenti választásokat. Az RMDSZ 6 százalék körüli támogatottsággal juthat be a bukaresti törvényhozásba a vasárnap este közzétett első becslések szerint.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com