A magyar külügy jelezte az azeri nagykövetnek, hogy elfogadhatatlan az eljárásuk

A Külügyminisztérium a mai napon jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, Magyarország elfogadhatatlannak tartja az azeri kiadatási ügyben zajlott eljárást.


Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország az ügy minden részletében az Európa Tanács (ET) nemzetközi kiadatási ügyeket rendező 1983-as egyezménye szerint járt el.
Az örmény katonatársa meggyilkolása miatt elítélt azeri férfi jogi képviselője kezdeményezte az igazságügyi miniszternél, hogy Ramil Sahib Safarov Azerbajdzsánban tölthesse le büntetését; ezek után az igazságügyi tárca vezetője - az egyezmény előírásainak megfelelően - megkereste az azeri hatóságokat, akik jelezték, hogy a budapesti ítélet alapját képező bűncselekmény az ő államuk büntető törvénykönyve szerint is bűncselekmény, és életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető, majd közölték azt is, folytatni kívánják az ítélet végrehajtását - fejtette ki az államtitkár.
Azzal kapcsolatban, hogy az azeri fél végül nem az általa küldött hivatalos dokumentum szerint járt el, a magyar Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének: Magyarország elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást - közölte Szijjártó Péter.

Megismételte: a kiadatási eljárás teljes egészében az ET-egyezménynek megfelelően történt, amely világos jogszabály arra vonatkozóan, hogyan és milyen feltételekkel kell végbemennie egy adott országban letartóztatott idegen állampolgár büntetés-végrehajtási célból való átadásának az anyaország számára. "Mi ezt egy nemzetközi jogi kérdésnek tekintettük és tekintjük" - rögzítette a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, megjegyezve, hogy évente átlagosan 8-12 ilyen kiadatás van Magyarországon, "tehát ez egy bevett nemzetközi jogi eljárás, amelyben semmi különös nincsen, most is minden ennek megfelelően történt".
Arra a felvetésre, hogy több médium is arról cikkezett, párhuzam lehet a kiadatási ügy és Azerbajdzsán esetleges magyar államkötvény-vásárlása között, Szijjártó Péter azt válaszolta: "sokaknak élénk a fantáziája, de a helyzet az, hogy egy száraz nemzetközi jogi eset és két ország gazdasági együttműködése semmilyen módon nincs hatással egymásra".
Örményországgal kapcsolatban azt mondta: "mi tiszteljük és nagyra becsüljük Örményországot és az örmény népet, és természetesen biztosítjuk az örmény hatóságokat is arról, hogy Magyarország ezt az egész ügyet a nemzetközi jog keretein belül kezelte és kezeli egy Európa tanácsi egyezmény alapján".
Az M1 vasárnap esti Híradójában elhangzott mindemellett az is, hogy amikor Orbán Viktor a közelmúltban Azerbajdzsánba látogatott - június végén járt Bakuban a miniszterelnök -, és tárgyalt Ilham Aliyev azeri elnökkel, szóba került Safarov átadásának kérdése. "Volt egy ilyen felvetés az azeri részről, akkor mi természetesen azonnal közöltük, hogy ez egy nemzetközi jogi kérdés, amelyre vonatkozólag előírások vannak. Ezért azt kértük az azeri féltől, hogy mindenben ezen szabályokat követve járjanak el. Azt ígértük, hogy természetesen Magyarország is a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelő eljárást fog lefolytatni, ha azeri kezdeményezés érkezik" - mondta Szijjártó Péter a hírműsorban.
Magyarország pénteken adta ki Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa meggyilkolása miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Safarovot, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek, őrnaggyá léptettek elő, új lakást adtak neki, és visszamenőleg kifizették a bérét.
Szerzs Szargszján örmény elnök még aznap Jerevánban bejelentette, hogy országa megszakítja a diplomáciai és minden egyéb hivatalos kapcsolatát Magyarországgal.

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com