A nemzetbiztonsági bizottság is tárgyalja a kormányzati informatikai rendszer elleni támadást

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal a kormányzati informatikai rendszer elleni hétvégi támadásról.

Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke az MTI-nek vasárnap azt mondta: következő, szerdai ülésükön a Belügyminisztériumtól és a Nemzeti Kibervédelmi Intézettől is tájékoztatást kérnek a támadás körülményeiről, részleteiről, az elhárítása és a rendszer helyreállítása érdekében megtett intézkedésekről.

hdgh

A Belügyminisztérium (BM) szombat délután közölte az MTI-vel, hogy 24 óra alatt több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot. A BM ugyanakkor jelezte: a támadásokat sikerült elhárítani. A támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek - írták.

Az M1-en elhangzott, hogy egyetlen nap alatt mintegy 62 ezer támadás érte a kormányzati informatikai hálózatot.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta: nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás. Ugyanakkor hozzátette: a kormányzati adatbázisoknak fejlett informatikai védelmi rendszerük van. A főtanácsadó szombat este azt mondta: egyelőre nem tudni, ki áll a támadás hátterében.

Ormós Zoltán internetes szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorfolyamában azt mondta: az ilyen típusú túlterheléses támadással komoly eredményt nem lehet elérni. A támadók nem tudnak például adatokat megszerezni, így csak propagandacéljaikat szolgálhatja a kormányzati informatikai hálózat elleni támadás. Annyit érnek el, hogy a támadott szerver "lehasal" - jegyezte meg a szakértő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com