A Nemzeti Fórum vezetőivel konzultált Orbán Viktor

A Nemzeti Fórum vezetőivel folytatta a héten megkezdett konzultációsorozatát csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök. A Nemzeti Fórum képviselői a találkozón több javaslatot is megfogalmaztak, így például az önfenntartó településekről, a szociális szövetkezetekről, a hungarikumokról és a keleti nyitás politikájáról - írta az egyeztetésről kiadott közleményében a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan.

Orbán Viktor hivatalában fogadta Lezsák Sándort, a Nemzeti Fórum elnökét, az Országgyűlés alelnökét, valamint a szintén a fórum színeiben politizáló, a Fidesz-frakcióban helyet foglaló országgyűlési képviselő Ékes Józsefet és Lakatosné Sira Magdolnát, továbbá Fejér Lászlót, a szervezet egészségpolitikai munkacsoportjának vezetőjét és Nagy Sándor országos főszervezőt. A megbeszélésen jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is.
A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a Nemzeti Fórum által is fontosnak tartott ügyekben komoly sikereket ért el a kormány az elmúlt két évben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, hozzátéve, hogy Lezsák Sándor és munkatársai ugyanakkor kiemelték a vidéki emberek, a kistelepülések problémáit, a Lakiteleki Népfőiskola, az egészségügy, valamint a magyar agrárium ügyét, és kérték a miniszterelnököt, hogy a kabinet tegyen további erőfeszítéseket e területeken az életfeltételek javítása és újabb fejlesztések megvalósítása érdekében.
A Nemzeti Fórum konkrét javaslatokat terjesztett elő egyebek mellett az önfenntartó települések, a szociális szövetkezetek, a hungarikumok, a keleti nyitás politikája, a Nemzeti Lovasprogram, valamint a Kárpát-medencei népfőiskolai hálózat ügyében. "A kultúra, a tudásalapú nemzeti önbecsülés a nemzetközi versenyképesség alapja" - idézte Lezsák Sándornak a megbeszélésen elhangzott szavait a sajtófőnök.
Megjegyezte, hogy a felek áttekintették a Nemzeti Fórum helyi csoportjai és a Fidesz-szervezetek közötti együttműködés helyzetét, valamint a további feladatokat is.
A kormányfő, a Fidesz elnöke - a Fidesz választási szövetségeseivel és együttműködő partnereivel zajló - konzultációsorozata első állomásaként hétfőn a KDNP vezetőivel találkozott. Kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével tárgyalt: akkor egyebek mellett arról beszélt, hogy kormánya egy új gazdasági rendszert épít fel, és ezt most már a gazdasági élet szereplői is érzékelik.
Csütörtök délelőtt pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezvényén vett részt Orbán Viktor, összegezve az Új Széchenyi Terv eddigi eredményeit.- Olvasható az MTI oldalán

 


Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com