A PM ellenzi a közlekedési múzeum helyén tervezett "gigantomán" építkezést

A Párbeszéd Magyarországért ellenzi a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum helyén tervezett "gigantomán építkezést", és továbbra is tiltakozik az egész Liget-beruházás ellen - mondta Szabó Rebeka, a párt szakpolitikusa, Zugló alpolgármestere hétfőn, a múzeum előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Szabó Rebeka a múzeum köré hétfőre virradóra vont kordonnal és az elkerítés ellen tiltakozó civilekkel kapcsolatban azt mondta: a kialakult helyzet jól mutatja, hogy a Városliget Zrt. és ezáltal a kormány hogyan képzeli el a beruházásról szóló egyeztetést.

pm

"Náluk az az egyeztetés, hogy kigyúrt, fekete pólós embereket küldenek, hogy az éj leple alatt engedély bemutatása nélkül lekerítsenek egy közterületet és a tiltakozókkal szemben a hatalom erejével lépjenek fel" - fogalmazott.

Szabó Rebeka azt mondta: a múzeum lebontása után építkezés kezdődik, több szinten, több ezer négyzetméternyi kiállítótér és mélygarázs lesz a föld alatt, ez a "hatalmas gödör" pedig befolyásolja a talajvízviszonyokat, ártalmas lehet a környező házakra nézve és kiszáríthatja a szomszédos zöldterületeket.

Szerinte hibás a városligeti fakataszter, így hiába állítja a Városliget Zrt., hogy a bontás miatt nem szükséges fákat kivágni, illetve, hogy a veszélyeztetett fákat átültetik, könnyű lesz majd "elcsalni", hogy valójában hány fát is kell kivágni az építkezés miatt. Valószínűleg sokkal több fa fog áldozatául esni ennek a "gimantomán építkezésnek", mint amit most állítanak - vélekedett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com