A politikai erőszak terjedése elleni fellépésről tárgyal a parlament

A politikai erőszak terjedése elleni fellépésről, a rendészeti feladatellátásról, valamint az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének magyarországi végrehajtásáról is tárgyal kedden a parlament, amely megvitatja azt az előterjesztést, amely szerint nemzeti emlékhely lehet a Szegedi Dóm és a Dóm tér.Az Országgyűlés honlapján olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor a helyi önkormányzatok napjára történő megemlékezéssel kezdődik. A napirend előtti felszólalások után tárgyalják a képviselők a honvédelmi bizottság határozati javaslatát a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről.

Ebben az Országgyűlés felkérné a kormányt, hogy dolgozzon ki a fizikai és a digitális térben terjedő agresszió mérséklését elősegítő javaslatokat, tekintse át a fegyvertartással és -viseléssel kapcsolatos jogsértések esetén alkalmazandó szabályokat, és szükség esetén szigorítsa azokat.

Napirenden szerepel rendészeti feladatellátás hatékonyságát támogató törvények módosítása. Az előterjesztés egyebek mellett azt tartalmazza, hogy a meghatározott esetekben a megelőző távoltartást elrendelő bíróság az olyan döntését, amely gyermek jogát érinti, közvetlenül küldje meg a gyámhatóságnak.

A magyar építészetről szóló törvény módosításával az Országgyűlés nemzeti emlékhellyé nyilváníthatja a Szegedi Dómot és a Dóm teret "a város sorsát a szívén viselő" Klebelsberg Kunó egykori kultuszminiszter előtt tisztelegve.

A parlament tárgyalja az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletének magyarországi végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. Az uniós rendelet egyrészt szabályokat állapít meg a nagy nyelvi modellek fejlesztésére, másrészt részletesen szabályozza a mesterséges intelligencia alapú megoldások alkalmazását a felhasználóra jelentett kockázat alapján eltérő követelményeket megállapítva.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com