A ReConnect Hungary-programban résztvevő fiatalokat fogadott Balog Zoltán

A ReConnect Hungary programban résztvevő tizenöt magyar származású amerikai és kanadai fiatalt fogadott hétfőn a fővárosban Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter. A találkozón kiemelt helyen szerepelt a hazai roma közösség helyzete.

rcBalog Zoltán a megbeszélés után újságíróknak elmondta: a most hazánkba látogató fiatalok a harmadik és negyedik generációt képviselik, magyarul már nem beszélnek, de "a szívükben még van egy kis hely Magyarországnak". Ezt a helyet szeretnék tágítani - fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ezek a fiatalok a saját országukban egyfajta nagykövetei lehetnek Magyarországnak.

"Mi tudjuk erősíteni az ő magyar gyökereiket, azzal, hogy segítünk nyelvet tanulni, megmutatjuk a kultúránkat, ők pedig segíthetnek egy reálisabb kép kialakításában Magyarországról" - fejtette ki Balog Zoltán.
A miniszter szerint van mire büszkének lennünk, és a rendszerváltozásnak nagy vesztesége, hogy eddig nem sikerült megtalálni azt, milyen módon lehet becsatornázni a Kárpát-medencén kívüli magyar közösségekben rejlő hatalmas erőforrást.

Kitért arra is, hogy a fiatalok azokat az előítéleteket hozták magukkal, amiket a nyugat-európai média kialakított Magyarországról. A találkozón elsősorban a roma közösségek helyzete iránt érdeklődtek, sokat beszéltek a magyarországi cigányság helyzetéről, a többség-kisebbség viszonyáról.

A fiatalok látogatását nyolcmillió forinttal támogatja kabinet, az egész program több százmilliós költségvetésű - jelezte a tárcavezető.

A ReConnect Hungary identitásépítő körút magyar származású amerikai és kanadai fiatalok számára. A résztvevőknek a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken töltött két hét során a kulturális-turisztikai programok mellett alkalmuk nyílik találkozni a nemzetpolitika jelentős szereplőivel, valamint innovatív magyar gazdasági-technológiai projekteket is megismerni.

A ReConnect Hungary program az izraeli, örmény és ír "birthright"-programokkal rokon. (A birthright kifejezés tartalma a születéssel járó jussként írható körül.) Az alapelgondolást először George Pataki New York-i kormányzó fogalmazta meg hét évvel ezelőtt az amerikai Magyar Emberi Jogi Alapítvány egy rendezvényén lánya, Allison Pataki Levy felvetése alapján.

A 2012-ben indul programot a Kossuth Alapítvány támogatói, valamint a magyar kormány közösen finanszírozza.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com