A szuverenitás megőrzésének és újradefiniálásának kérdései állnak az idei Tranzit fókuszában

Augusztus végén ismét megrendezik a Tranzit Politikai Fesztivált, amelynek fókuszában idén a szuverenitás megőrzésének és újradefiniálásának kérdései állnak, különös tekintettel az európai politikai nyomásgyakorlásra, valamint a magyar gazdaság jövőjére – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.Azt írták: a jobboldali, szuverenista gondolkodás egyik legmeghatározóbb magyarországi fórumaként rendezett fesztivál célja változatlanul az, hogy szellemi műhelyként adjon teret a nemzeti érdekek mentén folytatott vitáknak, elemzéseknek és stratégiai párbeszédeknek.

A rendezvényen olyan témákat érintenek, mint a stratégiai iparágak megerősítése, az egészségügyi rendszer fejlesztési irányai, a külpolitikai orientáció, valamint az űrkutatásban rejlő technológiai és geopolitikai lehetőségek.

A fesztivál a korábbi évekhez hasonló változatos programokkal várja a résztvevőket, a kiemelt beszélgetések és előadások pedig élőben is követhetők lesznek a Tranzit hivatalos Facebook-oldalán - jelezték.

A tájékoztatás szerint a meghívottak sorában kormányzati döntéshozók és elismert szakértők is szerepelnek. A miniszterek közül előadást tart Bóka János, Lázár János, Rogán Antal és Szijjártó Péter, akik megszólalásukban reflektálnak a saját területük stratégiai kihívásaira és vázolják azok jövőbeni kilátásait.

A Tranzit 2025-ben is azt a célt tűzi zászlajára, hogy teret adjon a nemzeti gondolkodás jövőjéről szóló párbeszédnek, és megerősítse azokat a szellemi és politikai alapokat, amelyekre egy szuverén, önazonos Magyarország jövője épülhet – áll a közleményben. A fesztivál honlapja szerint az idei Tranzitot augusztus 28-31. között tartják Tihanyban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com