A tiszteletbeli jordániai konzult kérdezi Pharaon-ügyben a DK

A párt alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az utóbbi hetekben csak hazugságokat lehetett hallani a kormánytól, különösen a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, illetve a belügyi tárcától.

Vadai Ágnes hangsúlyozta, a kormányzat azt állította, hogy soha nem vettek ujjlenyomatot Ghaith Pharaontól, ahogy azt is állították, hogy a férfit "a soha le nem vett" ujjlenyomatok alapján azonosították.



A független képviselő arra is kitért, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Magyar Levente államtitkár azt mondta neki, hogy Ghaith Pharaon személyesen nyújtotta be vízumkérelmet. Szerdán viszont kiderült, hogy a kérelmet Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli budapesti konzulja adta be - mondta. Vadai Ágnes úgy fogalmazott: a kormány ebben az ügyben hazudik és ködösít, miközben egyre bonyolultabbá akarja tenni az ügyet.

"El akarja hallgatni a kormány, hogy az Orbán család üzelmei ma milyen komoly veszélyt jelentenek a magyar emberekre" - jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy Zaid Naffa viszont még nem szólalt meg az ügyben, ezért tőle levélben kérdezik meg, miért rendezték azt a díszvacsorát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és Ghaith Pharaon is részt vettek. Ha valóban a tiszteletbeli konzul kérelmezte a vízumot, akkor arra is kíváncsiak, hogy ismerte-e Ghaith Pharaon múltját, amikor benyújtotta kérelmét - tette hozzá Vadai Ágnes.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com