Adócsalási vád - Bajnai: szükség van vizsgálóbizottságra

Bajnai Gordon szerint független és a nyilvánosság előtt zajló vizsgálatra van szükség az állítólagos áfacsalások ügyében, és ehhez egy parlamenti vizsgálóbizottság is szükséges.

egyutt-pm_logoAz Együtt-PM szövetség vezetője pénteken azt nyilatkozta az MTI-nek: ha igazak az állítások, amelyeket Horváth András, az adóhivatal egykori ellenőrzési koordinátora megfogalmazott, húsz év talán legnagyobb politikai botrányáról van szó, hiszen óriási kár érhette az államot.

Hogy kiderüljön, igazak-e a vádak, független és a nyilvánosság számára ellenőrizhető vizsgálat kell, ezért van szükség parlamenti vizsgálóbizottságra - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve, bátorít minden országgyűlési képviselőt, hogy támogassa az erről szóló kezdeményezést.

Az ügyben az LMP a független Ángyán Józseffel közösen javasolta parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, amit a Jobbik és független képviselők - köztük a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizálók - is támogattak. Az MSZP-frakció viszont a Jobbik részvétele miatt nem csatlakozott (noha három szocialista képviselő aláírta az ívet), így egyelőre nem gyűlt össze a szükséges számú aláírás.

Bajnai Gordon kérdésre válaszolva azt mondta, nem beszélt Mesterházy Attila MSZP-elnökkel arról, hogy a szocialisták támogassák a vizsgálóbizottság létrehozását. De, mint mondta, a korrupció elleni küzdelem olyan közös cél, amelyben minden pártnak egyet kell értenie, akkor is, ha semmi más közös nincs bennük.

Az Együtt-PM vezetője azt mondta: mivel Horváth András arról számolt be, hogy kormányzati pozícióban lévő politikusokat is megkeresett a rendelkezésére álló információkkal, olyan független vizsgálatra van szükség, amelyet a megnevezettek - még ha ártatlanok is - nem befolyásolhatnak. Ezért szerinte nem kielégítő, ha a kormányon, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon belül folyik vizsgálat. A szükséges eljárásokat az ügyészség végezheti el, de a nyilvánosságot egy vizsgálóbizottság teremtheti meg - mondta.

Az MTI kérdésre Bajnai Gordon közölte: miniszterelnökként nem volt információja a Horváth András által említett áfacsalási gyakorlatról, és erről szóló pletykák sem jutottak el hozzá. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az adóhatóság működésében jelentős változás állt be 2010 óta.

Szerinte ha igazak az egykori NAV-munkatárs állításai, rendszerszintű változások szükségesek az adóhatóságnál, hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com