Adócsalási vád - Horváth András és Vágó Gábor petícióval fordul az Európai Parlamenthez

A "magyar áfacsalási ügy" miatt petícióval fordul az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, valamint az adóhivatal két egykori alkalmazottja, Horváth András és Vancsura István - közölte Vágó Gábor, Horváth András és Jávor Benedek, a PM EP-képviselője hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

pmJávor Benedek azt mondta, hogy Magyarországon a becslések szerint a költségvetés körülbelül évi ezermilliárd forinttól esik el az áfacsalások miatt, európai szinten pedig évente kétszázmilliárd euró elvesztése sújtja a kormányokat.

Az EU bevételei a tagállamok áfabevételeihez kötöttek, így az elmaradó áfamennyiség közvetlenül érinti az unió költségvetését - fejtette ki, hozzátéve: a magyar áfacsalási ügy nem pusztán tagállami probléma, abban közvetlenül érintett az EU.

Az ellenzéki politikus szerint a petíció megfelelő eszköz arra, hogy az európai intézményrendszert mozgásba hozzák, amelyik így megteheti a szükséges lépéseket.

Vágó Gábor elmondta: petíciójukban leírják, hogyan zajlott le Magyarországon a több mint másfél éve kirobbant áfacsalási botrány. Szeretnék elérni, hogy az EP állítson fel egy olyan bizottságot, amelyik európai szinten is ki tudja vizsgálni az áfacsalások rendszerét, az Európai Bizottságtól pedig kérik, hogy kezdeményezzen konkrét vizsgálatot a magyarországi áfacsalásokkal kapcsolatban - ismertette.

Hozzáfűzte: kérelmezik, hogy az Európai Parlament tegyen lépéseket egy európai ügyészség felállításának érdekében, ugyanis azt látják, hogy a magyar ügyészség "nem lép". Azt is kérik, hogy az Európai Parlament ösztönözze az aktívabb együttműködést a tagállamok hatóságai között és dolgozzon ki egy koherens és átfogó korrupcióellenes stratégiát.

Petíciójukkal azt is megpróbálják elérni, hogy az EP vizsgálja át a bejelentők védelmének rendszerét, mert Magyarországon azt tapasztalják, hogy a hatóságok nem a korrupciót, hanem annak bejelentőit vizsgálják - közölte Vágó Gábor.

Horváth András arról beszélt, hogy 15 hónapja állt a nyilvánosság elé azokkal az állításaival, amelyek szerint az adóhivatal "asszisztál" a csalásokhoz, de azóta semmiféle kormányzati vizsgálatot nem folytattak az ügyben.
Az esemény végén Vágó Gábor, Horváth András és Vancsura István kamerák előtt írták alá a petíciót, amelyet még hétfőn elküldenek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com