Alapjogokért Központ: az egész menekültügyi szabályozást kell felülvizsgálni

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint nemcsak az Európai Unió menekültügyi szabályait, hanem az egész menekültügyi mechanizmust felül kellene vizsgálni, a genfi egyezménnyel bezárólag.

Kovács István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden kifejtette: az eddigi eljárások arra lettek "kitalálva", hogy ha kevés menedékkérő érkezik, akkor a hatóságok szakértők bevonásával megvizsgálják az egyes eseteket és döntenek a kérelemről. Ezek a szabályok régen megbuktak, mivel ilyen sok kérelmezőnél nem működnek az eljárások.

alapjogokért

A szakértő az unió magatartását álságosnak nevezve kiemelte, hogy bár megkötöttek egy megállapodást Törökországgal, azt a szükséges jogszabály-változtatások nem követték. Kovács István szerint saját szabályai kötik gúzsba az Európai Uniót, továbbá a politikai és közjogi értelemben "felelőtlen" nemzetközi szervezetek.

Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója azt mondta: hiába próbál az EU legalább politikai szinten szembefordulni az "emberjogi dogmatizmussal", a menekültügyi szervezetek állásfoglalásaikat megfellebbezhetetlennek vélik, miközben a tényekre fittyet hánynak.

Kovács István szerint az ENSZ menekültügyi főbiztossága és más menekültügyi szervezetek mostanra "önjáróvá váltak", és nem hagyják Brüsszelt kitörni a semmittevés politikájából.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com