Alapjogokért Központ: van lehetőség a dublini rendelet egyes pontjainak felfüggesztésére

Az Alapjogokért Központ szerint több lehetőség is nyílik Magyarország számára a dublini rendelet egyes rendelkezéseinek felfüggesztése vagy az abban foglalt kivételes lehetőségek alkalmazása során, és egyik sem lenne példa nélküli az unióban.

alapjog

A központ az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésében közölte: Magyarország arról tájékoztatta a tagállamokat és az unió szerveit, hogy - éppen a közösségi jogra hivatkozva - részben felfüggeszti a migránsok visszafogadását. A kormány álláspontja az, hogy ezt jogszerűen megteheti, más értelmezések szerint a lépés sértheti az uniós jogot. Ezt a jogvitát egyedül az Európai Unió Bírósága döntheti el, de mire odáig jut az ügy, akár évek is eltelhetnek - állapították meg.

A rendelet alapján ugyanakkor Magyarország jogszerűen dönthet úgy is, hogy az úgynevezett válságkezelési mechanizmus keretében meghoz minden ahhoz szükséges megfelelő intézkedést, hogy kezelni lehessen a menekültügyi rendszerre nehezedő különlegesen nagy nyomást. Az a bejelentés, hogy a kormány konzultációt kezdeményezett az unió illetékes szerveivel, arra utalhat, hogy Magyarország a mechanizmus keretein belül megelőző cselekvési tervet fog kidolgozni.

Ezen általános jellegű intézkedés mellett pedig az egyes visszaküldött menekültek esetében arra is van lehetőség, hogy Magyarország az egyedi esetekben jogszerűen megtagadja az át- vagy visszavételt, ha nem bizonyítható a felelőssége.

Az uniós rendeletek a közösségi jog olyan másodlagos forrásai, amelyek átültetés nélkül is érvényesek és hatályosak a tagállamok szintjén. Magyarország azonban egy elsődleges jogforrásra, az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződésre hivatkozással arra kért 14 tagállamot, hogy "átmenetileg ne küldjenek több menekültet hazánkba" - írta az Alapjogokért Központ.

Hozzátették: egyes értelmezések szerint ez az aktus megsérti a hatályos uniós jogot, azonban a kérdésben csak az Európai Unió Bírósága hivatott dönteni. Az viszont megjegyzendő: korántsem lenne példa nélküli eset, hogy egy tagállam megszegi az uniós jogot.

Ilyen esetben az Európai Bizottság úgynevezett kötelezettségszegési eljárást indít, majd ha ennek keretei között sem sikerül rendezni a kérdést, akkor a jogvitát az Európai Unió Bírósága dönti el. Jelenleg is több száz hasonló eljárás zajlik, melyekben az unió valamennyi tagállama érintett.

Magyarországnak azonban a hatályos közösségi jogi szabályok betartása mellett is van lehetősége arra, hogy ne alkalmazza az úgynevezett dublini elveket - állapította meg az Alapjogokért Központ.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com