Antikorrupciós törvénycsomagot nyújt be a parlamentnek az LMP

Tíz pontból álló antikorrupciós törvénycsomagot terjeszt be az Országgyűlésnek az LMP, ebben a párt korábbi, hasonló jellegű javaslatait foglalják össze - mondta egy szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón az LMP frakcióvezetője, Schiffer András.

lmpKözölte: azért nyújtják be az előterjesztést, hogy a törvényhozást kiszabadítsák "az oligarchák fogságából", és a kormányzás a kevés vagyonnal rendelkező sokaság érdekeit szolgálja. Az az ország, ahol intézményesítik a korrupciót, könnyen elveszítheti az önrendelkezését - mondta Schiffer András.

A javaslat három eleme az "offshore-lovagok kiseprűzéséről szól" - ismertette a részleteket. Az LMP megtiltaná az átláthatatlan hátterű gazdasági társaságok bejegyzését illetve, teljes tilalmat mondanának ki az offshore hátterű cégek támogatására, ezekkel az állami, önkormányzati hátterű cégek semmilyen szerződést nem köthetnének. Emellett megtiltanák, hogy állami vezetők offshore érdekeltségeket tarthassanak fent.

Az ellenzéki párt szeretné elérni, hogy a pályázatok határidejének lejárta után azok adatait tegyék közzé. A közbeszerzések esetében pedig az alvállalkozói hálót is nyilvánosságra kellene hozni - folytatta Schiffer András.
Hozzátette: a képviselőknek és a kormányzati személyeknek minden egyes lobbicégtől érkező megkeresésről haladéktalanul tájékoztatniuk kellene a nyilvánosságot.

A javaslat tartalmazza a kormányzati propaganda tilalmát is.
Az LMP szeretné, ha az Állami Számvevőszéket tennék meg a korrupcióellenes küzdelem központjává, a politikai elittel szemben pedig rendszeresen vagyonosodási vizsgálatot folytatnának - ismertette Schiffer András.

Elmondta, újra kezdeményezik, hogy ha oknyomozó újságírók konkrét bűncselekményre utaló tényállást tárnak fel, akkor ezekben az esetekben az ügyészségnek hivatalból kelljen eljárnia. A közérdekű adat közzétételi kötelezettségének megszegése pedig legyen bűncselekmény - javasolja az LMP.

A frakcióvezető kitért arra is, hogy indítványozzák: ha valaki közérdekű bejelentést tesz, akkor vele szemben egy éven keresztül ne lehessen egyoldalú munkáltatói intézkedést alkalmazni.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az LMP frakciójából, elnökségéből és önkormányzati képviselői közül többen is részt vettek az internetadó elleni tüntetéseken. Fontos, hogy minél több olyan tiltakozás induljon, ahol a pártokhoz nem tartozó állampolgárok tömegei állnak ki a jogaikért - emelte ki.

Az internetadót úgy, ahogy van, vissza kell vonni, "ez egy éktelen baromság" - foglalat állást Schiffer András, aki a Fidesz "hatalmas hazugságának" nevezte, hogy a kormánypárti politikusok kérik, bízzon mindenki bennük, mert eddig is megakadályozták, hogy a szektorális adókat a cégek áthárítsák az emberekre.

Az LMP elítéli, ha bármely újságíróval szemben erőszakosan lépnek fel, tegye azt a karhatalom vagy magánszemélyek - kommentálta azt a kérdést, amelyik arra vonatkozott, hogy a HírTV munkatársait inzultálták az internetadó elleni tüntetéseken.

Viszont nincsen kettős mérce, mert amikor a 2006-os kormányellenes tüntetések idején az MTV-vel és az ATV-vel szemben "erőszakos megnyilvánulások voltak", helyes lett volna, ha a most érintett csatornák munkatársai is szolidaritásukat nyilvánítják - jegyezte meg Schiffer András.

Az Egyesült Államokba való beutazási tilalomra vonatkozó felvetésre kijelentette, az ártatlanság vélelme a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit is megilleti, de velük szemben mára már kialakult egy bizalmi válság.
Hangsúlyozta, tudni akarják, hol van Vida Ildikó és hogy a NAV vezetője szerepel-e a kitiltottak listáján. Szerinte Vida Ildikónak erre a kérdésre "kutya kötelessége" lett volna világos és egyértelmű választ adni.

Az LMP társelnöke hozzátette: leginkább azonban arra várnak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök valljon színt, mert a kormányfőnek megvannak az eszközei arra, hogy megtudja, milyen állami, kormányzati vezetők szerepelnek a listán.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com