Ároktői banda - Rogán: már hétfőn törvényt módosítana a Fidesz, hogy ne kerülhessen házi őrizetbe a banda újabb tagja

A Fidesz várhatóan kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés már hétfőn fogadja el azt a jogszabályt, amely megakadályozná, hogy az ároktői banda újabb tagja kerüljön házi őrizetbe. Ezt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón.

480px-Fidesz_New_logoElmondta, megdöbbenéssel értesült arról, november 22-én K. András, az ároktői banda egyik tagja házi őrizetbe kerül. A politikus szerint ez gyakorlatilag a férfi szabadlábra helyezésével egyenlő. A férfit az ügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolja - idézte fel.

Elmondta, azt fogják javasolni, hogy a parlament hétfőn az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatnál ne csak a módosító indítványokról, hanem az egész előterjesztésről szavazzon. Így november 21-én már hatályban lehet az a rendelkezés, miszerint nem szűnik meg az előzetes letartóztatás, ha a vádlottal szemben 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indul eljárás.

Rogán Antal hozzátette: ezt a módosítást a Fidesz-frakció javaslatára nyújtotta be a parlament alkotmányügyi bizottsága.

Mint mondta: ha hétfőn már zárószavazás lesz az előterjesztésről, akkor a maximum 10 napos aláírási és kihirdetési határidőket figyelembe véve, a törvénymódosítás november 21-én hatályban lesz.

A frakcióvezető közölte, konzultál a Fidesz frakcióelnökségének tagjaival és eldöntik, milyen formában történjen hétfőn a zárószavazás. Ez attól is függ, hogy az ellenzéki pártoktól milyen támogatást kapnak - jegyezte meg.
"Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Magyarországon egy gyilkossággal vádolt ember szabadlábra kerülhet" - fogalmazott.

Kitért arra, hogy több európai ország gyakorlata is megfelel annak a törvénymódosításnak, amit javasoltak, példaként többek között Németországot, Lengyelországot, Svédországot említette, ahol nincs időbeli korlátozása az előzetes letartóztatásnak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com