Az Együtt a NAIH-hoz fordul a dohány-nagykereskedelmi szerződés ügyében

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordul azért, hogy a kormány kiadja a dohány-nagykereskedelmi koncessziós szerződést, amelyet a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. és a Tabán Trafik Zrt.
konzorciumával kötött.


Szigetvári Viktor, a párt elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy a szerződést megszerezze, de a Fidesz minden próbálkozásuknak ellenállt, holott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón ígérte meg, hogy a dokumentumot nyilvánosságra hozzák.

együtt

Az Együtt adatigénylést is benyújtott - tette hozzá -, de azóta a kormány megszigorította az erre vonatkozó törvényt.

Szigetvári Viktor közölte: ezért először a NAIH-hoz fordulnak, arra kérik Péterfalvi Attilát, a hatóság elnökét, hogy kötelezze a kormányt a szerződés kiadására.

Amennyiben ez nem történik meg, az Együtt hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, mivel a párt álláspontja szerint a dohánypiac nagykereskedelmi szerződése hűtlen kezelésnek minősül, hiszen emiatt akár tízmilliárd forintos adóbevételtől eshet el a magyar költségvetés – fűzte hozzá.

Az Együtt követeli továbbá, hogy a koncessziós szerződést megalapozó hatástanulmányt is hozzák nyilvánosságra, hiszen elképzelhetetlen, hogy a szerződést e nélkül kötötték meg – emelte ki.

MTI

Hozzászólások

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com