Az Együtt feljelentést tesz Andy Vajna legújabb "kaszinóügye" miatt

Az Együtt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Andy Vajna legújabb kaszinóügyével összefüggésben - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.

együttAz Együtt álláspontja szerint "minden bizonnyal hűtlen kezelés történt a Tropicana kaszinó állami visszabéreltetése esetében".

Az ellenzéki párt közleményében hivatkozik a Népszabadság információira, miszerint, Andy Vajna négy év alatt egymilliárd forintot "kaszált" azzal, hogy korábban eladta kaszinórészesedését a Szerencsejáték Zrt.-nek, hogy aztán az állami cég tőle bérelje vissza a helyiséget.

A kaszinó tavaly év végén bezárt, de csak azért, hogy helyén ismét Vajna nyithasson játékbarlangot. Kitértek arra is, korábban a törvény által meghatározott tizenegy kaszinóműködtetésre alkalmas koncesszió közül ötöt Andy Vajna érdekeltségei kaptak meg.

Úgy fogalmaztak: Andy Vajna működése már eddig is tipikus példája volt "a fideszes jóbarátnak, aki mindent visz, aki mindig jól jár".

A Demokratikus Koalíció a témában hétfőn szintén közleményt adott ki, ebben azt írták, a mostani nem az első eset, amikor Andy Vajna gazdagodik egy állami intézkedésen. Egyúttal felszólítják a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra, milyen közös ügyleteket folytat még a háttérben Andy Vajnával, milyen titkos szerződések biztosítják még Vajna további gazdagodását.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com