Az ellenzék újra népszavazást kezdeményez az olimpiáról

Ismételten népszavazás kiírásáról szóló módosító javaslatot nyújtott be a Fővárosi Közgyűlés elé négy ellenzéki párt: az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd Magyarországért (PM).

Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere a közgyűlés szerdai ülése előtt - a három másik párt képviselőjével közösen - tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Kúria elutasító döntése után legkönnyebben a Fővárosi Közgyűlés dönthetne egy olimpiáról szóló népszavazás kiírásáról.

fővárosi közgyűlés

Kijelentette, aki olimpiát akar, annak népszavazást is akarnia kell, mert az jelenthet garanciát a beruházás nyilvánosságára, ami hozzájárulhat a korrupciós kockázat csökkentéséhez.

Horváth Csaba, az MSZP képviselője azt mondta, az olimpia eszméjét támogatják, a korrupciót nem. "Nem támogatjuk azt, hogy a fideszesek az öt karikából hármat el akarnak lopni" - fogalmazott.

Csárdi Antal, az LMP képviselője szerint Budapest gazdaságilag, a Fidesz pedig morálisan nem készült fel az olimpiára. A kormánypárt még a fővárosi közösségi közlekedés gondjait sem képes megoldani - mondta utóbbi állítását alátámasztandó.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com